„A POSZT-nak társulatépítő szerepe van” - interjú Kováts Adéllal

Kováts Adél mozgalmas évadot tudhat maga mögött, elég, ha csak arra gondolunk, hogy az idei évadtól ő vette át a Radnóti Színház igazgatói posztját. A legutóbbi bemutatóval, a Párnaemberrel, határozottan letette a voksát az erős témaválasztások mellett, a POSZT-on pedig ugyancsak egy markáns darabbal, a Lear királlyal képviselteti magát a teátrum.

Milyen emlékei vannak a POSZT-ról?

Csodálatos élmények kötnek Pécshez, ugyanis amikor először felléptem a POSZT-on, akkor a Budapesti Kamaraszínházzal játszottuk az Amerikai Elektrát, Christine alakításáért pedig megkaptam a legjobb női mellékszereplő díját – ráadásul éppen a születésnapomon adták át. Utoljára pedig 2012-ben voltunk itt a Vágyvillamossal.


Ön miben látja a POSZT igazi jelentőségét? Mi ma a funkciója?

Bár a POSZT egy sokrétű fesztivállá nőtte ki magát, mégiscsak azt gondolom, hogy ez alapvetően egy szakmai fórum, és annak is kellene maradnia. Ugyanakkor természetesen a közönség megmozgatása is rendkívül fontos, hiszen nagyon ritkák az olyan programsorozatok, amelyek keretén belül egy ilyen nívós színvonalú válogatásnak lehet részese az ember. Ez alatt a néhány nap alatt Pécs mindenképpen az ország kulturális központjává válik, és ilyen mértékig megmártózni a színház világában fantasztikus dolog.

A POSZT idén nagyobb szerkezeti változásokon ment keresztül. Mit vár az idei fesztiváltól?

Teljes mértékig nyitott és befogadó vagyok, úgyhogy arra számítok, hogy nagyon jó előadásokon tudok majd részt venni, hiszen ez mégiscsak a szakmával való találkozás terepe. Biztosan megnézem például a Vörösmarty Színház Tizenkét dühös emberét, a Zsótér Sándor két vidéki rendezését, A mindent a kertbe című darabot, illetve a Macska a forró bádogtetőnt, és a pécsi színház A vágy villamosát is.

Ha a versenyprogramba színházakat hívnának meg, nem pedig konkrét előadásokat, akkor melyik idei évadban bemutatott darabot vinné szívesen a POSZT-ra?

Elégedett vagyok azzal, hogy a Lear királyt hozzuk a POSZT-ra, hiszen nagy hatású előadás, amelyben szinte az egész társulat szerepel, László Zsolt nagyformátumú alakításával a közepén. Az idei évadból nagy kedvencem még a Párnaember, és nemcsak azért, mert ez már az én igazgatói tevékenységemhez kötődik, hanem mert már maga a témaválasztás is eleven, ezen túl pedig csodálatos a színészi összjáték. Ez a két szempont volt fontos ebben az első bemutatóban, attól pedig, hogy ez ilyen jól sikerült, nagyon boldog vagyok. 

Az idei POSZT-on van egy új műsorblokk, a Futnak még. A későbbiekben milyen előadásokat látna még ebben a blokkban szívesen?

Pintér Béla előadásaiból feltétlenül válogatnék, azt hiszem, az utóbbi évek két legfontosabb előadása volt a 42. hét és a Titkaink.

Most, hogy színházigazgatóként van jelen a POSZT-on, mennyiben más érzés az, hogy meghívták egy előadását a fesztiválra, a versenyprogramba?

Büszke vagyok rá, hiszen a POSZT-ra jelen lenni mindig nagyszerű. Nemcsak azért, mert a színészek szélesebb szakmai fórumon mutathatják meg magukat és a színházuk munkáját, hanem mert a fesztiválnak társulatépítő szerepe is van. Éppen ezért nagyon örülünk mindannyian, hogy idén bekerültünk a versenyprogramba, ez lendületet tud adni.

A Radnóti Lear királya ez egészen modern színpadi feldolgozás – mennyire tartja a színház feladatának, hogy folytonosan újraértelmezze a drámairodalom klasszikusait?

Természetesen feladata, hiszen sajnos elég kevés igazán jó kortárs darab születik. Az ember tehát mindig akkor van bajban inkább, ha ma íródott darabot keres, mert ritka az olyan igényes és jó alkotás, amelyről biztosak lehetünk, hogy klasszikussá válhat, és a kortárs darabok esetében nem is felétlenül ez a cél, hanem, hogy nagyon releváns legyen az a téma, amelyről beszél. Persze vannak erős művek, ezt nem is vitatom, de nagy szerencse kell ahhoz, hogy megtaláljuk egy-egy kortárs dráma témaválasztásában azt, amit mi keresünk. De talán nem is szükséges az összehasonlítgatás, egy klasszikusnak és egy kortárs darabnak is lehet ugyanúgy érvényessége. Most azt látom, hogy a fiatal rendezők is szívesen nyúlnak a drámaóriások munkáihoz, amiket aztán abszolút átforgatnak és teljesen más dimenziókat nyitnak meg velük – azt pedig, hogy valami friss, mindig jó látni. 

Mit gondol, ebben a modernizálásban meddig lehet elmenni? Vannak egyáltalán határok a színházban?

Gyakran mondjuk azt, hogyha teljesen szétcincálunk egy darabot, akkor inkább írjunk helyette egy újat, de nekem ezzel egyáltalán nincs problémám, sőt. Örülök, ha egy többször látott klasszikust egyszerűen nem unok, és egészen új aspektusból hangolják át az alkotók. Ez más műfajokban sincs másképpen, a zeneműveket is ezerféleképpen lehet interpretálni. A színháznál ez persze kézzelfoghatóbb, hiszen megvan az élő varázsa, tehát igazán erősen tud hatni az emberekre, ha az előadás a mában működik és él. A határ tehát a csillagos ég. 


Mitől lehet Lear király a mi kortársunk?

A mi Lear királyunk attól nagyon mai, hogy Alföldi Róbert koncepciója egyáltalán nem az, hogy a címszereplő egy élettől búcsúzkodó agg uralkodó, hanem egy ereje teljében lévő ötvenéves férfi – ez pedig tökéletesen leképezni a modern társadalom bizonyos rétegét. Elég csak arra gondolnunk, hogy a rendszerváltás idején pályakezdő fiatalok, akik ma már a társadalom vezetőivé váltak, azaz stabil egzisztenciával rendelkeznek, könnyen mondhatják azt, hogy akár hátra is dőlhetnek. Ezt a drámai vétséget lépi meg Lear király is, hiszen ő még egy életerős, aktív vezető, mégis le akar magáról rázni minden terhet. Ez eredményezi a családdrámát, és máris felveti azt a kérdést is, hogy ez az ember mennyit törődhetett a családjával eddig, és mennyire autoriter módon működhetett, ha erre a lépésre ilyen módon reagálnak a gyerekei.

A korszerűsítéshez az is szorosan hozzátartozik, hogy Ön játssza a Bohóc szerepét. Mennyire volt nehéz megformálni ezt a nem tipikus női karaktert?

Jó szerepet játszani jó rendezővel és jó partnerekkel soha nem nehézség. Emellett rendkívül szép gondolatnak tartom ennek a feleségfigurának a beemelését, hiszen az alaptörténetben nem tudjuk, hogy kihez is tartozott Lear király, ki gondoskodott a lányokról. Azáltal, hogy a Bohóc nő, Learnek van egy olyan társa, aki mindvégig kitart mellette, miközben folyamatosan tükröt tart elé. Aztán egyszer csak ő is elnémul, hiszen minden olyan reménytelenné válik, hogy lehetetlenség kiutat találni.

Módosítottak valamit az előadáson kifejezetten a POSZT-ra?

Igen, hiszen a csillár abszolút főszerepet játszó díszletelem, és miután mi ezt a Kamaraszínházban fogjuk játszani, ahol nincs zsinórpadlás, föl kellett építenünk egy traverzet. Bízunk benne, hogy jól fog működni. Ott nagyobb a belmagasság, így sokkal nagyobb fesztávra lesz felfüggesztve ez a csillár, és ettől biztosan jobban ki is fog lengeni, ez még adhat okot az izgalomra.

A Lear királyon túl milyen Shakespeare-darabokkal foglalkozna még nagyon szívesen? 

Shakespeare-hez nyúlni mindig nagyszerű, vele időről időre találkoznia kell a rendezőnek és színésznek is. Mi a jövő évadban bemutatjuk a Téli regét Valló Péter rendezésében, Szabó T. Anna fordítja újra nekünk a darabot, úgyhogy egészen biztosan különleges előadás lesz.



Fotók: radnotiszinhaz.hu
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése