Az operett, amelyben minden megvillant



Mindig kockázatos egy nagy múltú, töretlen sikerű zenés darabot színpadra vinni, hiszen óriási a nyomás, de Lőrinczy Attila átdolgozása méltó utódja lehet az eredetinek. Jóllehet, ha jobban górcső alá vesszük a darab szerkezetét, valójában semmi váratlant nem találunk: férfileckéztető hajadon, szerelmet hajkurászó esetlen titkárnő, nőket lenéző nagyvilági milliomos, ügyetlen, csőd szélén álló nyomozópáros, lányát féltő apuka. 



Egyszóval: típusfigurák, és egy pillanatra sem lépnek ki a sémából, cselekedeteik abszolút kiszámíthatóak, a meglepetés esélye kizárva. Mégis élvezettel lehet nézni ezt az előadást, az Operettszínház ugyanis mert újítani, és nagyon jól tette. Az Én és a kisöcsém a teátrum egyik legszínvonalasabb produkciója lett, ehhez pedig nagyban hozzájárult a parádés szereposztás. 
Kelemen Kató figuráját mintha csak Szintár Dórára írták volna, ennél tökéletesebb visszatérést álmodni sem lehetne. A színésznő főként férfibőre bújva remekelt, és a több évtizedes színpadi jelenlét ellenére is képes volt újat mutatni, nem rekedt bele a jól megszokott naivaszerepbe. Őt kiválóan egészítette ki Dolhai Attila, aki ugyanolyan magabiztosan játszott, mint bármikor máskor.

Igazán emlékezetes pillanatokat azonban a mellékszereplők okoztak. Ha már csak megjelent a nyomozópáros, Dr. Vas (Peller Károly) és Dr. Sas (Homonnay Zsolt), a nézőtéren nevetés hullámzott át, kettejük csetlése-botlása egyszerűen megunhatatlan. Olykor még Zolsestyák (Jordán Tamás) is csatlakozott hozzájuk, aki nem csupán Kelemen Kató udvarlója után kutakodott, hanem legfőképpen önmagát kereste, s talán ez is szerepet játszott abban, hogy női álruhába bújva rótta Velence utcáit. Nos, ha ők hárman egyszerre kerültek színpadra, akkor ott kő kövön nem maradt, a közönség még alig dolgozta fel az előző poént, már érkezett a következő humorbomba. Ugyanilyen komikus volt Vadász Frici (Szendy Szilvi) karaktere, aki bárkivel leállt volna, akit férfiból gyúrtak és mozog, de végül szerencsésen leküzdötte az életét fojtogató kapuzárási pánikot, ugyanis az utazás során két udvarlója is akadt, ő pedig a bőség zavarában, hirtelen el sem tudta dönteni, melyiket vegye pártfogásába, így hát egy ideig dúskált az élvezetekben, amelyeket az udvarlók nyújthattak. Kellemes perceket köszönhetünk még az idegenvezetőnek, a nagy szerelem után vágyódó, némileg alkoholista hajlamokkal bíró Pirinek is, bár minden bizonnyal ez a szerep nem okozott komoly fejtörést Janza Katának. Végül nem szabad megfeledkeznünk a csak néhány percre feltűnő Lívióról (Szerényi László) sem, aki a szereleméhes és vagyonos idős dámákra vadászott, természetesem vajmi kevéssé tisztességes okokból. 


Az operett a frissességét azonban nemcsak a karakterekbe életet lehelő színészeknek köszönhetni, hanem a rengeteg tréfába csomagolt aktualitásnak is. Ezek közül talán a legnagyobbat a nemzeti dohánybolt felemlegetése tarolta, de volt még szó Paksról, illetve felcsendültek a Rózsaszín párduc, az X-akták, és a James Bond-filmek jól ismert taktusai. Néhány kissé groteszknek tűnő jelenet is megvillant a cselekmény előrehaladtával: az óriásbabák kétségkívül egyszerre keltettek komikus és abszurd hatást, a nőnek öltözött férfitáncosok jelenléte pedig valószínűleg egyfajta visszacsatolás Zolestyák viselkedésére, elfogadva a nemek közti átjárhatóságot. 

A Réthly Attila rendezésében megelevenedett darab végig rendkívül szórakoztató volt, a jól ismert nótákat még hetekig dúdolgatni fogják a nézők, egyedül talán a befejezés hagyott maga után némi kívánni valót. Kiderült ugyanis, hogy Kelemen Kató valójában nem vett részt a velencei társasutazáson, Vadász Frici nem énekelt egy szál kombinéban az alsógatyában táncra perdülő nyomozóval, Andersen pedig még csak meg sem próbálta elcsábítani az útjába kerülő csinos nőket, hiszen mindez csak álom volt, hosszú álom. Így hát, mikor Frici felébresztette Katót, az rögtön, gondolkodás nélkül Andersen karjaiba vetette magát, hiszen minden jel arra mutatott, hogy álma valóra fog válni, ezért kikerülte a sok mellébeszélést és alakoskodást, s rögtön egy erőteljes csókkal köszöntötte vőlegényét, hogy annak ideje se legyen menekülni. Így elmaradt az igazi nagy egymásra találás, de végeredményében olyan remek színházi élményt kaphatott a néző, amilyenre talán nem is számított. S mindeközben tagadhatatlanul megvillant minden: Piri melltartója, Dr. Vas és Dr. Sas alsónadrágja, – egy másodperc törtrészéig talán még több is – és természetesen a színészek, a rendező, a háttérmunkások és a hangszerelők zsenialitása is.

Dézsi Fruzsina
Fotók: operettinfo.hu, operettszinhaz.hu
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése