MÉNES ATTILA: BIHARI – bemutató a Sufniban

Február 27-én, szombaton mutatja be a Katona József Színház Ménes Attila Bihari című drámáját, Mészáros Béla főszereplésével a Sufniban. Rendező: Máté Gábor.

2013-ban Máté Gábor egy rádióinterjúban hallott először Ménes Attila készülő darabjáról, melyet Tar Sándor író élete ihletett. Az előző rendszer - sorsokat meghatározó - beszervezési módszereivel foglalkozó mű azonnal felkeltette a rendező érdeklődését. Már akkor biztos volt, hogy a drámát némi átdolgozás után a Katona József Színházban állítják majd színpadra. Három évvel az együttműködés ötletének megszületése után most szombaton kerül sor a Bihari bemutatójára.

A darabról Ménes Attila szavaival:

"A kádári titkosszolgálatoknak a művészeti életből is számos embert sikerült beszervezniük, és mindenkit más alapon zsaroltak meg, hogy elérjék, hogy együttműködjön a hatóságokkal. Ez a történet egy jelentős magyar írónak, Tar Sándornak a beszervezéséről szól és arról, hogy a szocializmus bukása után Tar ügynökmúltjának híre kipattant. Itt jegyezném meg, hogy a darabbeli figurába más, egyéb karaktereket is belesűrítettem, tehát nem csupán és nem kizárólag Tarról van szó, akadt számos más bukás is a közelmúltban, ami nagy figyelmet keltett." A Katona blogra készült teljes interjú itt olvasható.



Fotó: Dömölky  Dániel
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése