„Minden reggel karácsony” - interjú Takács Zalánnal

Tegnap este mutatták be az Orlai Produkciós Iroda legújabb előadását, a Száll a kakukk fészkére című darabot Znamenák István rendezésében. A kultikus mű alapján készült színdarab főszerepeit olyan nagy sztárok alakítják, mint Szabó Kimmel Tamás vagy Péterfy Bori. A szereplőlistát böngészve azonban egy olyan fiatal színész nevére is bukkantam, akit eddig számos színházi előadásban, filmben és reklámfilmben is láthatott már a nagyközönség. Takács Zalánnal beszélgettem a frissen bemutatott darabról, eddigi tapasztalatairól, kitűzött céljairól, és arról, hogy miért is olyan jó színésznek lenni.

Hogyan sikerült bekerülnöd ebbe az előadásba?

Ez egy nagyon érdekes és megtisztelő dolog számomra. A helyzet az, hogy Orlai Tibort, a producert évek óta ismerem és nagyon jó viszonyban vagyunk. Már régen is szóba került, hogy ha lesz olyan produkció, amiben akad majd egy kisebb szerep, akkor számítani fog rám. Eddig kevés szereplős, zártabb szerkezetű produkciókat csinált, és most ez végre egy nagyobb volumenű, többszereplős előadás, amire elhívott. A rendezőt, Znamenák Istvánt is nagyon régóta ismerem, a Nemzeti Színházban is játszottam egy előadásában. Az Örkény Színházban is találkoztunk azóta a színpadon, és most újra együtt dolgozhatunk. Ez a véletlenek sorozata, hogy én őket ismerem, és nagy öröm az, hogy bizalmat szavaztak nekem.


Ismered, láttad-e az előző feldolgozásokat?

Természetesen, nagy kedvenceim. Valamilyen szinten évekkel ezelőtt mondtam is Tibornak, hogy ezt meg kellene csinálni. Egyszóval valahol mélyen, ha nem is az első, de tulajdonképpeni ötletgazdája vagyok a produkciónak. Abszolút nagy kedvencem, és ezért aztán kifejezetten nagy öröm, hogy egy ilyen helyen, ezekkel az emberekkel tudok ezen a produkción dolgozni.

Miért gondoltad úgy, hogy ezt a művet feltétlenül meg kell csinálnotok?

Nagyon fiatalon találkoztam a regénnyel, filmmel, és abszolút lenyűgözött, amiről szól. Illetve hogy ezt hogyan tudták filmre adaptálni. Azért zseniális szerintem ez az egész mű és ez a színdarab is, mert az összes figura egytől-egyig fantasztikus lehetőség egy színésznek. Nemcsak a főszerepek, hanem a kisebb szerepek is mind nagyon izgalmas és összetett karakterek, és fontos részük van az egész szerkezetben. Ilyen szempontból is érdemes elővenni, ha megvannak hozzá a megfelelő színészek. Elképesztő nagy kultusza van. Az nem kérdés, hogy eladhatóvá válik a produktum, főleg egy jó rendezővel, amilyen nekünk is van. Nagyon izgalmas dolgokat lehet még beletenni, hozzárakni vagy éppenséggel kiemelni, ami az eddigi feldolgozásokban esetleg háttérbe szorult. Magyarországon is rengetegszer elővették, és azt gondolom, hogy nagyon sokszor elő is fogják még, mert időtlen, amiről beszél, és nagyon nagy lehetőség mind a társulatoknak, mind a színészeknek és rendezőknek.

Izgalmasabb színpadon, mint filmen?

Azt gondolom, hogy igen. Egész egyszerűen a műfaj sajátosságai miatt sokkal több mindent meg lehet mutatni benne. Egy film föl van snittelve. A filmben általában csak azt látom, aki például beszél, vagy akivel éppen történik valami. A színpadon, mivel mindenki ott van, ezért látom, hogy különböző figurák különböző helyzetekre hogyan reagálnak. Egy karakterről néha sokkal többet elárul az, hogy hogyan reagál egy helyzetre, mint az, ami éppen történik vele. A film egészen leegyszerűsítette a regénynek ezt a nagyon izgalmas szövetét. A regény az indián monológjain, szemszögén keresztül mutatja be az egész történetet, a film pedig csak mint egy szereplőt, használta őt, a narratívát teljesen elhagyta. Vannak olyan színházi feldolgozások, amik ezt szintén elhagyták, de a mi változatunkban ez nincs így. Olyan szempontból ez egyszerűsített, hogy a Broadwayre készült ez a darab, ahogy ezt a rendezőnk is mondta. Nagyon sok szereplő nincs benne, csak néhány, azok viszont nagyon erős jellemek. Ezért szerintem sokszor izgalmasabb az, hogy hogyan lehet ezt az egész közösséget a színpadon megmutatni, mint ahogy ez a filmben történt. Mindamellett zseniális film, és nagyon szeretem.

A darabban Turkle ápolót játszod. Hogyan építetted fel a szerepedet?

Alapvetően ez egy apróbb szerep, ami a próbák során kicsit felduzzadt, több jelentést nyert. Aztán a főpróbahéten ebből kezdtünk visszafaragni, mert néhol már egy kicsit túl sok is lett. Közös gondolkodás volt erről a szerepről. Abból a szempontból nagyon nehéz, hogy mit akarok megmutatni, hiszen egy elmegyógyintézetben játszódik a történet. Egyáltalán nem biztos, hogy nagy különbség van az ott dolgozó személyzet és az ápoltak között. Volt nálunk egy pszichiáter, Bánki György, a próbák első időszakában. Ő is azt mondta, hogy ez egy különleges helyzet, amikbe az ápolók belekerülnek, és nagyon sokszor elvesztik ők maguk is az emberségüket. Ugyanis ha nem emberként tekintenek a betegekre, akkor sokkal könnyebb azt feldolgozni, ami velük történik, és amit esetleg velük tennie kell. Viszont ha nem emberként tekint rájuk, akkor ő maga is elveszíti az emberségét és megenged magának olyan dolgokat, amit egy külsős szemlélő kegyetlennek ítélne. Az én figurám függőségekben szenved, amik valószínűleg alapjaiban határozzák meg a jelenlegi személyiségét. Elkövet egy hibát, amit nem is feltétlenül neveznénk hibának, de végül végzetes következményei lesznek. Ezért belekerül egy olyan helyzetbe, amit már nem tud megoldani. Egy kicsi szerep, de attól még komoly története van, és nagyon szeretem.

Milyen volt a közös munka a kollégákkal?

Mióta én ide járok reggelente, hat hete nekem olyan, mint kisgyereknek a karácsony. Fantasztikus ez a társaság, elképesztő emberekkel vagyok körülvéve. Sokukat már ismertem és dolgoztunk együtt. Péterfy Borival egy websorozatban játszottam együtt, Szabó Kimmel Tamást, Makranczi Zalánt, Mátyássy Bencét a Nemzeti Színházból ismerem. A végzős egyetemistákkal, akik szintén játszanak a darabban, Pálya Pompóniával, Jéger Zsomborral, Dékány Barnabással az Örkény Színházban dolgoztunk együtt. Egy fantasztikus csapat; már csak azért is megérte itt lennem, hogy láthassam őket munka közben, elejétől a végéig, és rengeteget tanultam.

Te miért szeretsz színész lenni? Mi az, ami motivál?

Nagyon korán ért egy villámcsapás, amit nevezhetünk isteni beavatkozásnak vagy véletlennek is. Semmilyen előélete nem volt annak, hogy én ezt a pályát választottam, főleg ilyen korán. Hatévesen eldöntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni és azóta egyáltalán nem tágítok, mindent megteszek annak érdekében, hogy folyamatosan előre és előre haladjak. A családban nincsen színházi ember, közeli ismeretségben sem volt. Most itt vagyok húszévesen és azon dolgozom, hogy minél inkább beteljesítsem az álmaimat, és ez egy nagyon nagy állomás, hogy én most itt lehetek.


Hogyan tudod magadat menedzselni?

Szerencsés alkat vagyok ilyen szempontból, mert sose vártam a sült galambot, ahogy azt mondani szokták. Mindig igyekeztem tenni azért, hogy menjen a dolog. Az az döntés, amit fiatalkoromban meghoztam, nemcsak arról szólt, hogy majd ha én nagy leszek, ezzel akarok foglalkozni. Hanem arról szólt, hogy én ezzel akarok foglalkozni és türelmetlen vagyok, és minél előbb ezt szeretném csinálni. Azonnal beiratkoztam egy színiiskolába, ahonnan már vittek ki a Vígszínházba játszani, ott 11 évesen találkoztam az igazi színházi közeggel, ahol már szerződésem és gázsim volt. Azóta folyamatosan keresem a lehetőségeket, mind színházban, mind filmben. Válogatásokra járok, építem az ismerettségi hálómat, és igyekszem minden munkámat az előzőekkel megszerezni. Azt gondolom, hogy lehet díjakat nyerni és jó kritikákat kapni, de számomra az a legnagyobb elismerés, ha egy közös munka után visszahívnak. Ez azt jelenti, hogy szakmailag elégedettek voltak veled korábban, emberileg meg jó volt veled dolgozni. Egyelőre úgy tűnik, hogy tényleg egyik munka hozza a másikat, és ez most nagyon jó.

Mennyire tudod belevinni a személyiségedet a szerepekbe?

Sokszor nem biztos, hogy kell. De bármi, amit éppen játszom, az valahol én vagyok, hiszen keresztülmegy a figura egy szűrőn, ami az én saját valóm. Amit átszűrtem, csak azt tudom megmutatni a színpadon, tehát akarva-akaratlanul benne van. Van, amikor direkt rámegyek, hogy ne hasonlítson rám, hiszen attól lesz izgalmas. Előfordult már, hogy volt arra módom, hogy válogassak a szerepek közt. Egy iskolai vizsgánál például szándékosan olyan szerepet kértem, amit biztosan nem osztottak volna már rám egyéb színházi közegben, mert nem az a karakter vagyok. De engem ezért érdekelt különösen.

Könnyebb olyan szerepet játszani, ami közel áll a személyiségedhez?

Ezt általánosítva nem tudnám megmondani. Minden szerep különböző, biztos van olyan, amit könnyebb játszani, mert közel áll hozzám. De elképzelhető, hogy közben nagy akadályok, gátak jelennek meg, mert ha magamat akarom eljátszani, az nagyon mesterkélt lesz. Igazából nem tudom, szerepe válogatja.

Próbafolyamatban mennyire szoktál improvizálni?

Ez valahol tulajdonképpen az improvizációról szól. Kipróbál az ember mindenfélét. Az ember nyilván a rendezői irányvonalakon belül keresi a lehetőségeket. Apró újdonságok mindig előjönnek, még a bemutató után is, de ez egy rendkívül izgalmas dolog. Sokszor köze nincs az első hetekben kitalált koncepciónak a végeredményhez. Persze az ember improvizál, kitalál dolgokat, és akkor próba előtt megbeszéli a rendezővel. Ez egy izgalmas, közös munka.

Melyik vonz téged jobban: a színház vagy a film?

Azt gondolom, hogy mindkettő. Szoktam mondogatni, hogy a színház feleségem, a filmezés a szeretőm. Mindig azt szeretem jobban, amelyikkel éppen vagyok. Azt szeretném, hogy ha komoly és sikeres pályám lesz, akkor egymás mellett tudjam csinálni a kettőt. Egészen máshogy szép a két műfaj. Mind a kettőt nagyon szeretem, és szerintem egy igazán jó színész jó tud lenni mindkettőben.

Hogyan lehet egyensúlyt tartani a kettő között?

Ez egyeztetés szempontjából nehéz dolog. Amikor színházban dolgozik az ember, akkor nem igazán tud forgatni, mert próbál, és azok kőbevésett időpontok, egy forgatási nap pedig alapból 12 órás. Ha én nem lennék benne ebben a produkcióban, akkor egy nagyon komoly filmben játszanék. De ezt választottam, ez volt az első…

Fontosabb volt?

Igen, de sokkal boldogabb lettem volna, hogy ha az a produkció máskor van, és akkor nyugodtan tudnám csinálni. Ez nem így lett, ilyen szempontból nagyon nehéz, de én arra törekszem, hogy a jövőben a kettőt egyszerre tudjam csinálni, amennyiben van rá igény.

Mennyire tudsz előretervezni a karrieredben?

Ez végképp egy izgalmas dolog, főleg manapság. Úgy gondolom, hogy egyre kevésbé, de én most még szerencsés vagyok, hiszen iskolába járok. A Gór Nagy Mária Színitanoda másodéves növendéke vagyok, ott van mögöttem egyfajta biztonság. Fantasztikus tanáraim vannak, nagyon jó közösség, sokat segítenek abban, hogy kereshessem a helyem, ilyen szempontból még nincs rajtam egzisztenciális nyomás. Bátran próbálgathatom a szárnyaimat a produkciókban, a tanáraim nagyon támogatnak ebben. Igyekszem ezt úgy meghálálni, hogy ha ők elengedtek egy másik munkára, nagyon figyelek arra, hogy ha viszont ott vagyok, keményen dolgozzak. Előretervezni nehezen tud az ember. Vannak felkérések, vannak olyanok, amelyekről biztosan tudom már, hogy nem fogom tudni elvállalni. Vannak olyan projektek, amikhez csatlakoztam, és elképzelhető, hogy meg is valósulnak, ilyen például most egy film. Egy magyar filmrendező ötlete alapján fog reményeink szerint elkészülni, amelyben előre elvállaltam az egyik főszerepet. Az az érdekessége, hogy a rendező közösségi finanszírozásból szeretné ezt a produkciót létrehozni. Most indult el egy kampány, az interneten lehet adakozni. Megmondom őszintén, ezt a világot egyáltalán nem ismerem. Nem tudom, hogy fog ez működni, de nagyon bízom benne, hogy igen, és hogy ha nagyon sok ember ad kis összeget, létre tud jönni egy nagyon izgalmas produkció. Ez A pince címet viseli, és tulajdonképpen egy horrorfilmről beszélhetünk, ami magyar piacon nem készült még. Nagyon bizakodom. Ha összejön rá a pénz, el is kezdjük a forgatást.


Ha egy nehezebb karaktert kell megtestesítened, van rá valamilyen technikád, hogy könnyebben kiléphess belőle vagy feldolgozd?

Azt a néző és a színész is tudja, hogy ami a színpadon történik, nem a valóság. Nagyon ritka, vagy talán még nem is fordult elő, hogy én elvesztettem volna a realitásom legbelül és elszállt az agyam a színpadon. Nem is a tudatállapot változik meg, hanem a lelkiállapot. Van, amikor lelkileg megvisel, és akkor kell valami, például egy jó beszélgetés, kollegákkal, nézőkkel, ami visszaráz. Azt biztos nem tudnám megcsinálni egy előadás után, hogy átöltözöm, hazamegyek és lefekszem aludni. Olyankor inkább azt mondanám, hogy nem a karakterből nem tudok kijönni, hanem kattog az agyam, sokkal felfokozottabb lélekállapotban vagyok, abból kell kicsit kijönni, hogy folytatódhasson a normális élet.

Miért jó egy másik emberként létezni naponta több órán keresztül?

Van ennél jobb?! Gyermekként is az ember általában nagyon sok minden akar lenni. Aki végül színész lesz, az pedig az összeset kipróbálhatja. Ez egy gyermeki vágy, hiszen úgy próbálhat ki a színész színpadon dolgokat, hogy Isten igazából nincsen következménye, és csak a színpadon létezik. Valahol ez egy valóság, átélhetek olyan élményeket, amelyekre nem lenne másképp módom. Ha egy másfajta szakmám lenne, ahol ugyanazt kell csinálnom mindennap, ott nem lenne erre lehetőségem. Szerintem ez egy nagyon fontos és izgalmas dolog.

Egy próbafolyamat során mennyire érvényesül az egyén akarata? Mennyire mondja meg a rendező, hogy mit kell tennie egy színésznek?

Ez abszolút rendezőfüggő. Mindenki másképpen dolgozik, tudok olyat, akinél centiről-centire megvan, hogyan létezz a színpadon, ekkor és ekkor gyere be, így vegyél levegőt. Znamenák István egyáltalán nem ilyen, ő együtt dolgozik a színészeivel, amennyiben persze alkalmasak rá. Hat héten keresztül most egy komolyan együtt lélegzés, együtt létezés volt a színészekkel. Mindenki hozta az ötleteit, és ő sokat elfogadott. Ez egy nagyon jó dolog szerintem, egy különleges viszony és bizalmi kérdés színész és rendező között. Ő a főnök, övé az utolsó szó, de nagyon fontos, hogy partnerként és ne főnök-beosztott felállásban tekintsenek egymásra. Ő alapvetően színész is, nyilvánvalóan máshogy gondolkodik, mint egy olyan rendező, aki még nem állt a deszkákon.

Mikortól lesz valaki színész?

Ezt szerintem a közönség dönti el.

Akkor ezen nem szabad gondolkodni, hogy én már színész vagyok.

Én ezen nem gondolkodom. De igazából bármikor, szempont kérdése. Mondhatjuk, hogy színész lesz az ember, amikor eldönti, hogy azzal fog foglalkozni és soha nem adja fel – akkor én hatéves korom óta az vagyok. Vagy amikor megkapja az ember az első gázsiját – akkor én 11 éves korom óta az vagyok. Mondhatjuk, hogy akkor lesz színész az ember, amikor elvégez egy iskolát, de én ebben egyáltalán nem hiszek. Igazából szerintem akkor számít annak, ha mindent alárendel a pályának; ha a színészet nem a munkája, hanem a hivatása; és ha van szerencséje dolgozni.

Sok reklámban is láthattunk már, viszont van olyan színész, aki alapvetően nem vállal ilyen munkákat. Te mit gondolsz erről?

Meg tudom érteni azt is, aki elvből nem vállal ilyet. Sok reklámban szerepeltem. Mindegyikben egy szerepet játszottam, egy figurát, akivel történik valami. Tulajdonképpen egy kisfilmet forgattam, ami nem 15-20 perces, hanem 20 másodperces. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez anyagi szempontból nem kifizetődő dolog, mert nagyon jól megfizetik. Érdekes módon az első időszakban féltem tőle, de eddig csak pozitív hatásait tapasztaltam. Nagyon sok reklámot csináltam, volt egy kiugróan sikeres: az a bizonyos OLX reklám, azzal a rózsaszín laptopos fiúval. Nem viccelek, országos ismertséget szerzett nekem, senki nem tudta a nevem, de az arcomat már megismerték. A rendezővel azóta is tartom a kapcsolatot. Megismertek az utcán, mindenki kedvesen fordult oda, szerették nagyon azt a reklámot. Érdeklődtek, hogy mi a helyzet velem. Múltkor a fodrásznál is hasonló eset fordult elő. Rendkívül szívmelengető pillanatok ezek. Volt olyan is, hogy egy falunapon léptem fel a Kincses Színház társulatával, aminek már évek óta tagja vagyok. A falunapi közönséget azonban általában legkevésbé a fellépők érdeklik. Elindult a műsor, nagyon nem figyeltek, nehéz volt őket lekötni. Aztán valaki kiszúrt engem a reklám miatt, és onnantól kezdve sokkal inkább figyelt a közönség. Hiszek ebben, hogy ha beülnek a színházba, nem kell feltétlenül tudniuk, hogy ki vagyok én, de ha ismerős vagyok, akkor az első percektől fogva jobban fognak figyelni. Most például Spanyolországban a Vodafone egyik arca vagyok, naponta sokszor leadnak a tévén, óriásplakátok függenek a városban. Magyarországon pedig ebből senki nem lát semmit. Mi van, hogy ha megtetszik a figurám egy spanyol rendezőnek és fölkeres? Eddig csak pozitív hatásait tapasztaltam. Külön érdekesség, hogy nem tudtam, hol áll ez a folyamat, kikerültek-e rólam a plakátok. Egyik régi ismerősöm kint járt nemrég és szembejöttem vele egy plakáton. Ez azért nem volt rossz érzés. Semmilyen műsort nem nézek le, szerintem az a jó színész, aki mindenben jó tud lenni: vígjátékban, drámában, musicalben, filmen, reklámfilmben és színházban egyaránt.

Említetted, hogy régóta ismered Orlai Tibort. Mit gondolsz az eddigi munkájáról?

Egészen fantasztikus az, amit ő létrehozott. Azt gondolom, hogy ez a jövő. A társulatos repertoárszínháznak nagyon sok előnye van, amiben én nagyon hiszek, de az előnyök nagy része már itt az Orlainál is kezd alakulni. Nagyon sok embert hív vissza, és újra együtt dolgoznak. Ő egyszer csak váltott és otthagyta a civil szférát, elkezdett azzal foglalkozni, amit igazán szeret. Most igazán meghatározó lett a színházi életben az, amit ő elképesztően magas színvonalon csinál. Mer bevállalni rizikósabb produkciókat, mert hisz bennük. El akarja őket juttatni a közönséghez. Igényes gondolatok és igényes szórakozás az, amire igazán szüksége van a mai közönségnek. Nagyon jól állítja össze a repertoárt, érdekes megfigyelni, hogy mi az, amiből siker lesz. Itt van például a legutóbbi bemutató, a Hair, ami szerintem egy fantasztikus előadás, engem nagyon megfog és megérint, nagyon sokszor láttam már. Érdekes, hogy arra annyira nem jönnek. Bízom benne, hogy a Száll kakukk fészkére menni fog. Egyelőre nagyon nagy az érdeklődés, és ha csak nem rontjuk el, a szájhagyomány útján ez csak fokozódni fog. Azt tanácsolom a nézőknek, hogy járjanak ide, mert fantasztikus dolgokat fognak látni. A színészek számára presztízs, és mindenki szeretne az Orlaival dolgozni. Nagyon boldog vagyok, hogy egy kicsit is részese lehetek ennek. Remélem, hogy lesz folytatás és a lehető legnagyobb sikert kívánom neki és a produkciónak, mert megérdemli.

Fogtok még együtt dolgozni?

Ez nem rajtam fog múlni. Én nagyon remélem, hogy igen.

Pál Zsófia
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése