POSZTmodern Fesztivál

Az Off Program egészen olyan, mint egy hirtelen megnyúlt kamaszgyerek: egyetlen év alatt nagyszabású összművészeti fesztivállá nőtte ki magát, mégpedig úgy, hogy kínálata egyszerre képes kielégíteni a fiatalok és az érettebb ifjúság igényét is. Na, ez a nem semmi. (Mondjuk, a Kiscsillag koncertje pont az. Szerencsére.)

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az év legnagyobb kulturális orgiája a Zsolnay Negyedben lesz június 9. és 18. között. Szakmai beszélgetések, táncos estek, monodrámák, egyetemi színielőadások, évek óta futó sikerdarabok, népzenei- és operett produkciók várják a látogatókat, akiknek még némi huppogásban is lehet részük az Ocho Macho jóvoltából (a pálinkáról és a Magna Cum Laudéről már ne is beszéljünk) – azaz lesz minden, ami szemnek, fülnek ingere. Más szóval: itt a helyed, legyél akár az alternatív művészet, akár a mély, értelmiségi színház, akár komédia szerelmese. Sőt, akkor is, ha csupán arra vágysz, hogy lazulj egy kicsit sörrel a kezedben, vagy éppen szeretnél „pörögni egyet a felfordulásba'.”


Egy biztos: ha jössz, hozz zsebkendőt, mert sokat fogsz sírni. Hol a nevetéstől, hol a katarzis felszabadító élménytől, hol a meglepetéstől – mert döbbenetes, kihagyhatatlan élmények várnak rád az ország legszínesebb fesztiválján, ahol minden ízig-vérig kortárs, POSZTmodern, és ahol minden neked és rólad szól.

A Fesztivál teljes programját ide kattintva érheted el.

Ha pedig unod már, mindig a nézőtéren kell kuksolnod, arra is lehetőséged van, hogy megmutasd: képes vagy uralni az egész színpadot, sőt, gyorsabban fel tudod pörgetni a közönséget, mint Madonna és Britney Spears együttvéve.


Nem, ez nem egy tehetségkutató. Csupán esély arra, hogy közös programsorozatban lépj fel a Kaukázussal, a Magashegyi Undergrounddal, és az ország legnagyobb színművészeivel. Nem rossz, ugye? Csináld hát te is a fesztivált! Úgy, ahogyan csak szeretnéd: énekelj, táncolj, színészkedj, legyél Hofi Géza utódja, de akár azt is bebizonyíthatod, hogy te tudsz a leghosszabb ideig tótágast állni. Mert Tied Itt a Tér! 

Ha tehát eddig titkolt álmod volt, hogy fellépj a POSZT Fesztiválon, nincs más dolgod, mint kiposztolni egy egyéni vagy csapatos produkciót bemutató videót (természetesen azt, amivel fellépnél) a rendezvény Facebook-oldalára, és használd a #POSZTOLNÉK hashtaget! 


Ha pedig még nem sikerült lebontanod magadban a gátakat, akkor küldd el a videót a poszt@poszt.hu e-mail címre, aztán pedig sürgősen guglizz rá arra, miként lehet a leghamarabb feloldani a lámpalázat, mert ennek igazán nincs helye az új Freddie Mercuryban. 

A beérkezett videókat a szakmai zsűri mellett a közönség is értékeli, ha pedig sikerült lenyűgöznöd mindenkit (nyilván sikerül majd), akkor belecsöppensz magába a Kánaánba: választhatsz, hogy valamelyik Miénk Itt a Tér színpadon, vagy a Sétányon mozgatod meg úgy a tömeget, mint előtted még senki. Sőt, ha az nem lenne elég, hogy bekerülsz a Fesztiválműsorba, akkor eláruljuk, hogy még napijeggyel is gazdagodhatsz. 

Tessék hát POSZTolni! Mert élménydús, kulturális mámorban fürdőző, pörgős, nagyon dögös, és varázslatos tíz nap lesz. Ez tény.


Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése