Ton Koopman orgonaestje

2016. február 19., MÜPA

Program:
Dietrich Buxtehude és Johann Sebastian Bach orgonaművei

Orgonista:
Ton Koopman

Hangolódás


Ismét egy kis személyessel indítanék. Ugyebár van itt a klasszikus zene világában egy Johann Sebastian Bach, akit legnagyobbak között tartanak számon termékenysége, újításai és kompozíciós technikája miatt – no meg, mert egy egész zenész-dinasztiát alapított. Számomra Bach művei mindig is az abszolút perfekcionizmussal, kidolgozottsággal és már-már matematikailag pontos szerkesztettséggel egyenlők. Bach önmaga tökélyre fejlesztette a német barokk zenét, szinte minden műfajban alkotott, és mindenből a maximumot hozta ki. Bach legnépszerűbb művei közé tartoznak kantátái, oratóriumai, és ha már szólóhangszer, akkor bizony számtalan orgonaműve.

Bach hivatásos zenészi pályafutását, mint hegedűs kezdte, majd nemsokára Arnstadtban lett orgonista. Az orgona Bach egész életében fontos szerepet játszott, ezt tanúsítja, hogy a mai orgona kialakulásában is szerepe volt, mivel figyelemmel kísérte korának orgonaépítészetét és technológiáját. Úgyszólván Bach egyfajta zenei technokrata volt. És ahogyan a hangszer fejlődött, úgy szélesedett a rá komponálható művek skálája is, amit Bach ki is használt.

Nos, meg kell, hogy mondjam, igen jó ideje volt már, hogy úgy rendesen Bachot hallgattam, lévén egy ideje elvesztem a romantikus zene világában való kalandozással, úgyhogy volt bennem némi félelem a koncerttel kapcsolatban, és nem csupán Bach miatt. Az este másik szerzője, az általam eddig csak névről és pár darabjáról ismert Dietrich Buxtehude miatt is. A koncertre való felkészülés kifejezetten kiterjedtnek bizonyult: újrahallgatni néhány Bach művet és megismerkedni egy új szerzővel.

Ez a hangolódás végül tényleg a megszokottnál intenzívebbre sikeredett. Egy kis szakirodalom-olvasgatás és Koopman művész úr délelőtti mesterkurzusa a MÜPA-ban. A koncert kezdetére barokk trillákkal és irdatlan mennyiségű polifóniával volt tele a fejem. Megérte.


Koncert!


Szokásos félnyolcas kezdés, nagyterem, a színpadon ohne játszóasztal. Nekem kicsit érdekes felállás volt, mert eddig ahány orgonaesten voltam a MÜPA-ban, mindegyiken az alsó játszóasztalt használták a művészek. Itt a felső játszóasztal volt a tettek színhelye, Koopman játékát pedig két kivetítőn kísérhettük figyelemmel. Mindez semmit sem rontott a koncertélményen, sőt, adott egyfajta alárendeltség érzést a hangszerrel szemben.

Buxtehude

A koncert számomra akkor töménytelen mennyiségű Buxtehudéval kezdődött, amit mennyisége ellenére nagyon élveztem. Buxtehude orgonaművei kicsit könnyedebbek, mint Baché. Az első darab a 157-es jegyzékszámú f-dúr toccata volt, ami hatalmas futamokkal és csodás pedál szólammal kezdődik, ez pedig hatalmassá tette a MÜPA amúgy is gigantikus orgonáját. Koopman ahogy elfoglalta helyét a játszóasztal előtt egyből a lovak közé csapott és két manuálon vitte végig az első futamokat, ami után, szabályosan feldördült a basszus pedálon. 

Íme egy kis ízelítő a darabból szintén Ton Koopman előadásában egy Lündigworthban található barokk Arp Schnitger orgonán:



A Buxtehude blokk másik, számomra zseniális darabja a 137-es jegyzékszámot viselő c-dúr prelúdium, fúga és chaconne volt. Ez a darab is egy nagy futammal kezdődik, de nem manuálon, hanem pedálon! Majd a frenetikus indítás után egy teljes barangolást tettünk a kor szabad orgonadarabjain lendületes előadásmódban.

Itt az első blokk után kell egy kis kitérőt tennem Koopman játékstílusára, ami szerintem fantasztikus. Végig kottából játszott, de a játékának volt egyfajta kellemes, egyáltalán nem mesterkélt spontaneitása, ami még izgalmasabbá tette a koncertet. Mindig volt valami, ami zene közben felkeltette az ember érdeklődését, néhány hang egy futam közben, ami lehet félreütés volt, lehet, hogy nem, vagy csak egy másik manuálon való játék után a Hauptwerkre való visszatéréskor történő regiszter, vagy csak szimplán tempo váltás. 

Bach


A szünet után Bach darabokkal folytatódott az este. A két szerző között pedig nem csak annyi az összefüggés, hogy mindketten a németalföldi orgonazene mesterei voltak. Bach példaképe volt Dietrich Buxtehude, olyannyira, hogy képes volt 400 kilométert gyalogolni Lübeckbe, Buxtehude székhelyére, hogy a mestert meghallgathassa és játékából tanulhasson. (Már-már fanatizmus. Nem?)

Bach-béli kalandozásunkat az 572-es g-dúr fantázia indította, amely Bach lübecki látogatása után keletkezett és magán visel mind Buxtehude zenei világát, mind pedig Bach keze nyomát (formailag). Ezután két kantátarészlet, a Nun komm, der Heiden Heiland, és az igen népszerű és számomra igen kedves Wachet auf, ruft uns die Stimme következett az előző részhez hasonló spontaneitással, de ez esetben gyönyörű ünnepélyességgel előadva. Ezek után egy korálpartita (BWV 767) jött, majd az estet lezárandó egy szintén igen népszerű darab, az 578-as g-moll "kis" fúga, ismét hatalmas lendülettel. A Kis fúgát hatalmas taps koronázta. A hangverseny végül három ráadás darabbal ért véget, amik Bach kantáta és korál részletek voltak.


Összegzés


Ahhoz képest, hogy kissé ki voltam esve a barokk zene világából és főleg az orgonazenééből, egy nagyon élvezetes este volt. Ton Koopmant pedig méltán tartják a barokk billentyűs zene mesterének. Minden darabot rá (és a korra) jellemző interpretációban hallhattunk. Külön tetszett a minden darabban megjelenő spontán játék és, hogy az este utolsó hivatalos darabját a megszokottnál jóval gyorsabb tempoban adta elő. Összességében egy kitűnő barokk orgonaestet hallgathatott meg az, aki aznap a MÜPA-ba látogatott. A nagyterem orgonájában pedig ismét nem csalódtam.


Megjegyzés:


A Bach műveinek jegyzékszámát a "BWV", azaz a Bach-Werke-Verzeichnis (Bach műjegyzék), míg Buxtehude műveinek jegyzékszámát a "BuxWV", azaz a Buxtehude-Werke-Verzeichnis szerint adtam meg!

Békési Botond
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése