Fesztiválból sosem elég: Woodstock az Ugaron

Tele vagyunk zenei fesztiválokkal, annyira, hogy gyakorlatilag egyik a másikat éri, sőt, az átlapolások is gyakoriak. Mégis, amikor az Anna and the Barbies énekese-dalszövegírója, Pásztor Anna meglátta az ópusztaszeri jurtákat, tudta, hogy egyszer itt koncerteznie kell. És aki Annát csak egy icipicit is ismeri, tudja, hogy ő bizony megvalósítja, amit megálmodott. 

Így lett egy egyszerű jurtalátogatásból zenei fesztivál, mégpedig nem is akármilyen. Jártam én már több tucat ilyen rendezvényen, de magabiztosan állítom, hogy hasonlón még egyszer sem. Itt szó szerint a természet közepén vagyunk. Napközben pihenünk: akinek kedve van, részt vesz a programokban (karkötő-, ékszerkészítés, hajfonás, hajdíszítés, henna tetoválás), akinek nincs, az sétál a pusztában, a lovak között. Este pedig indul a buli! Koncert koncert után, szalonnasütés, aztán diszkó a jurtában reggelig!

Aki elfáradt, betérhet a sátrába, jurtájába és ledőlhet, de sok más fesztivállal ellentétben itt nincs sem tolongás, sem kosz, sőt, a bokrokban sem látni gyomorbántalmakkal küzdő fesztiválozókat. Nappal a kék ég, éjszaka a csillagok miriádjai borulnak ránk. A koncertet ugyanis élvezhetjük testközelből, a központi jurtából, de ha kilépünk a friss levegőre, olyan tiszta égboltot látunk, amit városokban és környékén még elképzelni sem lehet. 

De térjünk a lényegre: kik jöttek el zenélni?

Először a Loyal lépett fel: ők rendszeresen koncerteznek Annáékkal mint előzenekar. Olyan rockot játszanak, amire képtelenség nem megmozdulni (nekem legalábbis nem sikerült visszatartanom, és egy fesztiválon botorság is lett volna). Ha még nem ismered őket, katt: 


Az Anna and the Barbies első este akusztikus koncertet adott, ami azt jelentette, hogy nagyjából ők is ültek, és a közönség is. Mindazonáltal Anna nem hazudtolta meg magát, mert a láblógázós számnál igenis megkérte a nézőket, emeljék fel a lábaikat! Volt itt együtt éneklés, a kedvenc számokba belezengett a jurta és táncra perdült a széna a földön. Egy tízéves kislány is jelentkezett, hogy szeretne énekelni egy számot – Samu átadta neki a mikrofont és a kislány énekelt!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én Annában azt szeretem, hogy ízig-vérig nő, hogy tetőtől talpig ember. Lehet vele beszélgetni; ha ötlete van, mondja; ha zenél, akkor táncol is. Magabiztos és érdeklődő. Tudja, hova tart, és az is érdekli, mások merre mennek. És mindez már a zenéjében, szövegeiben is átüt. Az A&tB egy remek kis közösség, látszik rajtuk, hogy csapatban dolgoznak, és amikor együtt vannak a színpadon, akkor Anna csak azért kerül az előtérbe, mert énekel. Már ha énekel, és nem a testvérénél, Samunál van a mikrofon. Ha még nem láttad őket élő koncerten, tedd fel ezt az élményt a bakancslistádra!


A második nap első koncertje Jónás Veráé volt. Az énekesnőnek hihetetlenül jó hangja van, és azzal külön elkápráztatott, hogy amint G. Szabó Hunorral kiléptek a színpadra, máris elkezdett énekelni, mindenféle fölösleges fakszni nélkül. Úgy figyeltük, mit csinál, hogy egy pisszenést sem lehetett hallani. (Vera egyébként felvette, amit énekelt és ezt egyből visszajátszotta, így hozott létre real-time a saját hangjából egy egész kórust. Szájtátva néztük.) Azon kattogott az agyam, hogy lám, az éneklés is olyan szakma, mint az írás: van, aki jól csinálja, van, aki kevésbé jól – és vannak a Verák, akik moccannak egyet, és azonnal a zene szól belőlük. Imádtam.

A következő koncertet a WatchMe adta; derekasan bevallom, erről lemaradtam, mivel kis családom bepillázott. Az énekesnőt, Szelinát még láttam a mezőn a lovak között szaladni, de dalaikat csak utólag kerestem meg a neten.

A harmadik napon az A&tB adott fergetes zárókoncertet, előttük azonban még fellépett a Real Giana Brothers (RGB). Hát, a srácok úgy néznek ki, mint valami robotok! A ruhájuk ledekkel van kivarrva, amiket összekötöttek a hangszerekkel… komolyan, már csak az hiányzik, hogy a gitáron is legyen körbe egy-egy ledsor! A zene pedig Űrös. Mint „spacy”. Ezt az érzést persze nemcsak a fellépőruházat adja, hanem a koncert előtt vetített háttérvideó is, amelyen csillagködöket látunk és időnként Houston üzeneteit halljuk. Amikor elkezdődik a zene, az tényleg olyan, mint egy visszaszámlálás. Egy-egy dallamrészletet ismerhetünk fel Michael Jacksontól, Tina Turnertől, a Star Warsból vagy egy James Bond-filmből. Furcsa volt, hogy a kivetítőn időnként megjelent egy üzenet a „gamereknek”, de lehet, hogy az én kulturális hátterem hiányos, amiért nem tudtam a számítógépes játékokat az űrtechnológiához, illetve a fiúk zenéjéhez kötni. A lényeg, hogy egy számot mindenképp érdemes meghallgatnotok az RGB-től, ha még nem ismeritek őket!


Hadd meséljek még a nem-zenei programokról is!

A Woodstock az Ugaron szerintem kifejezetten baráti társaságok és családok szórakozóhelye. Déltől ugyanis különböző kézműves jellegű foglalkozásokon vehettünk részt. Volt olyasmi, amit az érkezők a maguk szórakozására műveltek, de a szervezők kifejezetten A&tB tematikájú ötletekkel is előálltak. 

Kaptunk például pukkantós dzsekit: egy olyan esőkabátot képzelj el, amit abból a vicces csomagolóanyagból varrtak, a pukkantgatható buborékokkal! Ezt eredetileg Szilas Rita tervezte Annának, és most hoztak belőle néhányat, amit mi dekorálhattunk saját magunknak A&tB matricákkal, filctollal.

Aztán a ruhatervezés: nem is ruhát terveztünk, hanem egy többméteres vékony vásznat alkothattunk tele rajzokkal. Az én művem egy lila „Anna” felirat volt levelekkel és bogyókkal díszítve, amit szinte minden fotón felismerek, ami Annáról készült a ruhában.


Egyik délután a dalszövegírásról beszélgettünk. Anna, Samu (Pásztor Sámuel, A&tB) és Demeter Szilárd (Loyal) meséltek róla, hogyan is készül egy dal, és minket, Előretolt Helyőrséges írókat, költőket is megkérdeztek, honnan merítjük az ihletet. Többen is beszámoltak róla, mennyi ötletük támad vonaton, illetve úgy általában, utazás közben. Farkas Wellman Endre hozzátette, hogy ő csak akkor alkot, ha egy rossz élményt, érzést dolgoz fel. A szlemmerekről is sok szó esett (már csak azért is, mert az Íróakadémia egyik tagja, a dobogós szlemmer Birtalan Andi is jelen volt); például hogy 40 felett ritkán indul bárki is ezeken a versenyeken, vagy hogy mennyire fontos az ismertség és a jó fellépés. Kubiszyn Viktor a free writing mellett tette le a voksát: ő szeret leülni csak úgy, és hagyni, hogy átfolyjon rajta valami felső erő, ami kihozza belőle a sorokat. Én pedig elmeséltem, hogy egy jellemből szeretek kiindulni: amikor izgat egyfajta tulajdonság, egy összetett jellemrajz, óhatatlanul is egyre többet gondolok rá, egyre jobban kiismerem, és azt is meglátom, mi történik ezzel a figurával – utána már csak le kell írnom.

Nagy durranás volt a táborozók közreműködésével készült klip forgatása is. Annát és Szabó K. Istvánt ismerve tudtuk, hogy ez nem egy A/4-es reklámszpot lesz, ó, nem. A főnökség azt találta ki, hogy a bátor jelentkezőket lóvá teszi. Az arcukat befesti, a testüket lovat imitáló nejlonruhába burkolja. És így is lett. A rendezvény résztvevőinek jelentős része vállalta a procedúrát, így sok csinos nejlonpaci vágtatott a harmadik nap délutánján a lovak mellett az ugaron. A film hamarosan elkészül, beszámolunk majd róla!


A meghívást minden Íróakadémiás nevében köszönöm az A&tB-nek, és üzenem: én bizony jövőre is jövök, akár hívtok, akár nem!

Nádasi Krisz, író
Fotók: A&tB és Pál Dániel Levente
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése