Jövőre ugyanitt!

Mindig is azt vallottam, hogy egy fesztiválon csak az nem érzi magát jól, aki direkte nem is akarja. Ez a tézis pedig igazolást is nyert a Sziget 0. napján, amely a média által gondosan táplált gyűlölethullám ellenére igenis jó hangulatban telt, a koncertek pedig a kisebb fennakadások ellenére egytől egyig élvezhetőek voltak. 

Az igazi fesztiválhangulatra nem kell sokat várni, ha a Szigetre érkezik az ember: már a bejáratnál érzi, hogy a tökéletes helyen van a legtökéletesebb időpontban. Elengedhet minden fesztültséget és problémát, hiszen most csak egyetlen feladata van: felszabadulni a szabadság szigetén. Több ezren vártak erre egész évben, és nem hiába, hiszen talán minden eddiginél nagyobb volt a választék – itt nem feltétlenül a zenei stílusokra gondolok, hiszen nyilvánvalóan látszik az enyhe „elsoundosodás”, hanem a koncertek mennyiségére, az ételkínálatra, a kulturális és művészeti programok sokszínűségére. Mindenképpen jár a piros pont a szervezőknek, hiszen idén is sikerült egy olyan fesztivált összehozniuk, ami generációkon átívelő: nincs az a korosztály, amely számára ne gondoltak volna ki valamit.
Fotó: Rockstar Photographers

Bár sok kritika érte a 0. napot, nekünk korántsem voltak olyan rossz tapasztalatink, sőt. Egészen biztosan voltunk benne, hogy Rihanna fellépése miatt nem lehet elég korán érkezni, ezért már fél öt után egy kicsivel a jegyváltó sorban álltunk. És nem, nem töltöttünk órákat várakozással (bár lehettünk volna még ennél is okosabbak, hiszen a press voucher beváltására már az előző napokon is adott volt lehetőség), körülbelül húsz perc alatt megkaptuk a karszalagunkat, onnantól kezdve pedig már teljesen gördülékenyen ment minden. Ez valószínűleg egy-két óra múlva már tényleg nem mehetett ilyen egyszerűen, de ebben a szervezőket is csak minimálisan kárhoztathatjuk, elvégre nem igazán tudnak mit tenni, ha több ezer ember egyszerre kíván beömleni a kapun.

A díszekre, a helyszínek és standok tálalására nem lehet panasz: olyan színes, fiatalos és élénk volt az egész Hajógyári-sziget, hogy a megérkezők arcán még percekig a csodálkozás mosolya ült. Igen, a miénken is, hiszen volt itt minden: óriási unikornis, színes robotemberek, szivárványos esernyők, égősorok, különleges alakot felvevő lampionok, fényhíd, és persze az elmaradhatatlan Sziget és Budapest feliratok az ideális szelfi gyártásához. Egy kicsit úgy tűnt, mintha belecseppentünk volna Alice Csodaországába, csak a Vörös királynő helyett az a dilemma tartott minket sakkban, hogy a számtalan helyszín és buli közül melyikbe vessük bele magunkat éppen.
Fotó: Varga Benedek
Mi a Nagyszínpad felé vettünk az irányt, de majdhogynem az összes játszóhely teltházasan szerepelt. A Jake Bugg koncert utolsó negyedóráját sikerült is elkapnunk, és bár viszonylag keveset tudunk az Anglia saját Bob Dylanjeként emlegetett huszonkét éves srác zenei tevékenységéről, és a tömeg egy részén még a délutáni bágyadtság ült, de a korán tivornyázni vágyók lelkesedése azonnal elkapott minket is – végigugráltuk a maradék pár dalt, a második refréneket pedig már énekelni is tudtunk. 

Bugg után következett a Parov Stelar, és aki egy kicsit is ismeri a zenekart, az biztosra vehette, hogy egy pillanatnyi pihenőideje sem lesz a koncert alatt, hiszen pörgősebbnél pörgősebb dalok váltják majd egymást – és így is lett. A Parov Stelar egyénként nem ismeretlen a magyar közönség számára, hiszen évente akár többször is ellátogatnak hazánkba, természetesen mindig sikert aratva, így megérdemelten kerültek idén a Sziget Nagyszínpadára. 

Az osztrák banda ezúttal is izmosan kezdett és nem lassított, sőt, egyre csak növelte az iramot, a közönség pedig lelkes éljenzéssel fogadta az újabb és újabb számokat. A Parov Stelar tehát azt csinálta, amiben igazán verhetetlen: a modern elektronikus zenét megcifrázta némi jazzes hangzással, és ennek köszönhetően sikerült a 0. nap egyik legélvezetesebb koncertjét összehozniuk, ezt bizonyítja az is, hogy az utolsónak szánt dal után a látogatósereg hangos biztatás közepette követelte vissza őket a színpadra. 
Fotó: Hirling Bálint

A nap legjobban várt fellépője egyértelműen Rihanna volt, aki ugyan félóra késéssel jött is, de végül több hideget kapott, mint meleget. Már ami a közönség és a sajtó egy részét illeti, ugyanis a színpad első néhány sorában, ahol mi magunk is álltunk, az égvilágon semmi baj nem volt. Legalábbis semmi olyan, amire ne lehetett volna egy kicsit is számítani. Az iszonyatos tömeg és annak nyomása valóban az elviselhetőség határán egyensúlyozott, érthető hát, hogy több embert is ki kellett menekíteni a tömegből. Erről azonban a szervezők kevéssé, Rihanna pedig még kevésbé tehet, a közönségnek kellett volna civilizáltabban viselkednie, és nem egymást taposva folyamatosan előrenyomulnia. A koncert kezdése tájékán ez a probléma nagyjából meg is oldódott, valószínűleg mindenki elfogadta azt a tényt, hogy nem fér be kilencvenezer ember az első sorba. 

A már említett félórás késés ugyan tört egy darabkát a lelkesedésből, már csak azért is, mert tizenegykor bizony megkondul a vészharang, hiszen a szabályozások miatt a Nagyszínpadon ekkor véget kell érnie a banzájnak, de mihelyst Rihanna fellépett a színpadra, mindenki igyekezett olyan erőteljesen kifejezni rajongását, hogy másnapra egészen biztosan ne maradjon hangja. Rihanna pedig énekelt, és nem, nem playback volt az egész, a gyorsabb daloknál volt félplayback, valószínűleg a tánc miatt. A Stay, a Diamonds és a Love On The Brain pedig olyan nagyot szólt, hogy az énekesnő legádázabb ellenségeinek is el kellene ismernie, hogy ez bizony élő volt, nem is kicsit. 

A koncert dramaturgiája valóban meg-megbicsaklott néhány ponton: lassú dalokkal kezdeni nem túl szerencsés, és jó lett volna, ha Rihanna a nagyobb slágereiből nem csupán mashupot hoz, figyelembe véve, hogy egy fesztivál közönségét kell felpörgetnie, tehát igencsak szép számmal vannak olyanok, akik csupán a rádióban agyonjátszott, Only girl-féle számokat ismerik. Erre mentsége lehet, hogy a fellépés az Anti World Tour keretében zajlott, és nem igazán akarta alakítgatni a műsort, hadd népszerűsítse csak a legújabb korongját. Én magam nem hiszem, hogy az esetlegesen ismeretlen nóták lankasztóan hatottak volna, pláne nem azok számára, akik kedvelik az énekesnő munkásságát. 
Fotó: Index

A látványvilággal kapcsolatban ambivalens érzéseink lehetnek, hiszen a kivetítővel jóformán csupán az utolsó húsz percben kezdtek valamit, azonban a fénytechnikusok és a táncosok mindent megtettek azért, hogy ne érezzük a háttér hiányát. A technikai résznél természetesen figyelembe kell vennünk azt is, hogy nem egy zárt terű arénakoncertről beszélünk, hanem egy szabadtéri eseményről, így a lehetőségek is korlátozottabbak, ezért jogos lehet az a vád, hogy egy némileg lebutított fellépést láthatott a Szigetre érkező közönség, de a minimalizálásnak elsősorban a körülmények vetették meg az ágyat. 

Rihanna táncolt, énekeltette a közönséget,látványosan jól érezte magát a színpadon. Mi pedig ugyancsak végigbuliztuk az egész koncertet és újra meg is tennénk. A fentebb említett hibákat-hiányosságokat ugyanis csak mint picit szakmaibb szemmel néző újságíró hozom fel, mint fesztiválozó, engem egyáltalán nem zavart egyik sem. Nem kukacoskodni jöttem a Szigetre, hanem élvezni azt, amit van. Rihanna egy korrekt fesztiválkoncertet adott, legalábbis a 9-10. sorból mindenképpen így tűnt. 

Rekordszámú látogató, pályájuk csúcsán lévő világsztárok, telt házas koncertek, botrányosnak bélyegzett fellépések, különös építmények, vödrös alkohol szívószállal, közvetlenség, csókkamera, buli buli hátán – erről szólt idén a Sziget. És hogy ott leszünk-e jövőre? Ki nem hagynánk!


Fotó: Rockstar Photographers
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése