Társasházi sci-fi a Radnótiban

Október elsején minden érdeklődő bepillantást nyerhetett abba, milyen is egy igazi társasházi science-fiction a Radnóti Színház színpadán. Az Iván, a rettenet nyílt próbája tele volt meglepetéssel, nevetéssel, és legfőképpen gondolatébresztő beszélgetésekkel. 

A próbát megnyitó Kováts Adél igazgatói koncepciójának rendkívül fontos része, hogy a színház teret adjon a legfiatalabb generáció alkotóinak is. Ifj. Vidnyánszky Attilával 2015 nyarán kezdődött el a közös gondolkodás, amely eredményeképpen a Radnóti idei első bemutatója a fiatal rendező kezei alatt formálódik egésszé. Mihail Bulgakov méltán népszerű komédiáját, az Iván, a rettentőt Vecsei H. Miklós dolgozta át, méghozzá úgy, hogy minden elhangzott szó, minden színre lépő karakter ízig-vérig a máról beszél.



Ifj. Vidnyánszky Attila célja az, hogy az Iván, a rettenettel egy olyan világot teremtsen meg a színpadon, amely groteszk túlzásaiban is pontos leképezése a bennünket körülvevőnek. A társasház tehát igazi birodalommá, Iván, a házmester pedig uralkodóvá válik. Ám ebben a miliőben az életet olyan rendszerbe kényszerítették bele, amely az értelmetlenséget emeli piedesztálra. „Bioerkölcsi” szempontból a szelektív hulladékgyűlés a legfontosabb téma, tudniillik a szemetet kötelesség szín alapján különválogatni. Az országos tendencia az, hogy egyre több férfi nemi szervet rajzolnak a lift falára, merthogy lift mindenhol van, még a földszintes épületben is. A lakógyűlésen az embereknek meg kell esküdniük arra, hogy az igazat, csakis az igazat, nem pedig a véleményüket mondják el. A kérdés már csak az, hogy kinek az igazát mantrázhatják. A sajátjukat? Ugyan. 

A rendszer csúcspontja kétségtelenül a középszerűsítési cserediákprogram. Vajon milyen társadalom lehet az, ahol egy emberként kiáltja a tömeg: „Éljen a középszerűsítés!”? Nem csodálkozhatunk hát azon, hogy Szergej Tyimofejev kitörni kíván mindebből. Időgépe segítségével vissza akar jutni a múltba, és őszintén reméljük, hogy sikerül is neki.



A próbán már az első pillanatban nyilvánvalóvá vált, hogy a társasház az idiotizmus tökéletes modellje, amely képes tisztán megmutatni a hatalom fonákságait. És bár csak néhány villanást láthattunk a darabból, már most biztosra vehetjük, hogy olyan előadás van születőben, amely mellett lehetetlenség lesz elmenni.

Fotók: Gerencsér Anna

IVÁN, A RETTENET
társasházi science-fiction 
Bulgakov színdarabját átírta: Vecsei H. Miklós 

Iván Vasziljevics, házmester 
László Zsolt

Uljana Djumálna, házmesterné 
Martin Márta

Szergej Tyimofejev, feltaláló 
Rusznák András

Anaida Mihajlovna, filmszínésznő 
Petrik Andrea

Jakin Snittov, filmrendező 
Molnár Áron

Miroszláv Kicsorszkij, tolvaj 
Pál András

Spak Poljoska, besúgó 
Schneider Zoltán

Mihail B., pátriárka 
Gazsó György

O. Nyaleszkaja, cárné 
Sodró Eliza

Pjotr P., házmestertanonc 
Gyöngyösi Zoltán eh.

Hadhjalmar, svéd követ 
Figeczky Bence eh.

Howard P., cserediák 
Olasz Renátó eh.

Dramaturg: Garai Judit
Zene: Kovács Adrián
Díszlettervező: Pater Sparrow
Jelmeztervező: Vecsei Kinga Réta
Ügyelő: Kónya József
Súgó: Farkas Erzsébet
A rendező munkatársa: Ari Zsófi
Rendező: Ifj. Vidnyánszky Attila

A bemutató időpontja: 2016. október 16. vasárnap
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése