Most kell maradni

Tábori György Utazás című regényének színpadi adaptációja a rendszerváltás után felüdülést, mondhatni friss levegőt jelentett, hiszen végre szabadon hangozhattak el olyan sorok, minthogy „A lenini útnál csak jobb lehet egy párizsi út.” Somogyi Szilárd a forradalom 60. évfordulójára új köntösbe bújtatta Kocsák Tibor és Miklós Tibor musicaljét, amely októbertől Lady Budapest címen fut a Budapesti Operettszínház műsorán.

Férfiak, nők, gyerekek sötét, szürke ruhákban, sokak kezében bőrönd – soha annyi magyar nem hagyta el az országot, mint 1956-ban. És groteszk módon mi mégis tudunk nevetni ezen, mert az Operettszínház színpadán a drámai, fegyverropogtató szál mellett egy szatirikus vonalat is láthatunk, amelyet a Magyarországon ragadt külföldiek játszanak. Ők csinosak, színesek, gondjuk „csupán” annyi, hogy a szovjetek lezárták a repteret. Felmerül hát a kérdés: akkor ez most színtisztán tragédia vagy komikával is játszadozó dráma? Egy bizonyos: itt minden mozdulatnak és mondatnak tétje van, a haza és a szerelem fogalma pedig elválaszthatatlanul egybeforrt. A díszlet (Gyarmathy Ágnes munkája) kiválóan simul össze a jelmezek színvilágával, a falak omladoznak a lövésektől. A kettéhasított épület, amely a fő színpadi elem, könnyedén átalakítható belvárosi lakásból vidéki fogadóvá vagy éppen reptérré – olyan gyorsan váltogathatja színeit, mint amilyen sebesen pergett akkor a történelem fonala.





A címszereplő Lady Ashton (Janza Kata) szerelméért megy vissza Budapestre, korábban az angol nagykövet feleségeként élt, de ezen kívül keveset tudunk múltjáról. Mégis közel áll hozzánk, hiszen Janza Kata legapróbb gesztusaiban, félmosolyában is benne van minden, amit erről a meggyötört nőről csak el lehet mondani. Hangja betölti az egész színházat – kétségtelen, hogy az előadás igazi fényét ő maga sugározza.

Szabó P. Szilveszter tanár ura a rendszer értelmiségi áldozata. Már el is hagyta volna az országot, ám a hatalmasok börtönbe zárták, a kínzások nyomát kesztyűbe bújtatott jobb kezén viseli. Forradalmi lelkülete és sérülésének problematikája az egész darabon átível, ám passzivitása ritkán tudja rokonszenvessé tenni.

Érdemes még kiemelnünk Évát (Szinetár Dóra), a forradalmárlányt, aki mindent megtesz a tanár úrért. Nem szerelmet lát benne, hanem a forradalom tekintélyes vezéregyéniségét, azt a férfit, akinek kezébe biztonsággal bele lehet helyezni az emberi sorsokat. Ő is piros sapkát visel, a magyarok öltözékében ez az egyetlen szín. A zászló színe, a vér színe. Szinetár Dóra átütő lendülettel hozza a lány karakterét, rajongását olyan hitelesen és élénken közvetíti, hogy bizonyos pillanatokban ránk, nézőkre is átragadhatnak érzelmei.

A drámai feszültség oldására Robi, a buszsofőr (Laki Péter) hivatott, revüjelenetében egy szebb világról vizionál, egészen pontosan Monte Carloba képzeli magát. Bár jeleneteiben rengeteg a humor, mégiscsak eszünkbe juthat róla a disszidálás, a menekülés. Mintha a nevetés csak a gondokat leplezné.





A külföldiek legjellemzőbb vonása a sztereotipizálás, ami a komikum megteremtésének legkézenfekvőbb eszköze – gazdagon él is vele a rendezés. A külföldiek ugyanis nem árnyalt jellemeket testesítenek meg, sokkal inkább azokat a bélyegeket és elképzeléseket, amelyeket mi, magyarok vetítünk/vetítettünk rájuk a származásuk miatt. Az amerikai kislány tortáért nyavalyog, a fiatal olasz nő a könnyűvérűség tökéletes megjelenítése, a német nő elegánsan merev, a férje pedig imádja a zsíros magyar ételeket és természetesen a házi pálinkát is, a BBC tudósítója pedig maga a hatásvadászat. Ám közöttük is kulcsmondatok hangozhatnak el, talán a legélesebben a zsidó megjegyzése hat, miszerint Lady Ashton megaláztatása nem is az ő ügyük, így hát nyugodtan hátat fordíthatnak neki.

Földes Tamás remekül játssza a gyakran öniróniával operáló Szurov őrnagyot, aki voltaképpen a történet főgonosza. Látszólag érzelemmentes, mindent hideg objektivitással tud szemlélni, ám Lady Ashton mindent megváltoztat az életében. A férfi első látásra beleszeret, ez az érzelmi szál pedig kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy az őrnagy feltárja nekünk, mi is rejlik lelkének megkövesedett rétege alatt. Két embert láthatunk hát egy karakterbe összesűrítve: a kemény katonát és az egyszerű embert, aki semmi másra nem vágyik, minthogy valaki szeretni tudja.

A Lady Budapest nem spórol a katartikus pontokkal: a dalszövegek roppant erősek, a skandált részek pedig nagyszerűen közvetítik a hazafias érzületet. Néhol ugyan mai szemmel már túlzásnak vélhetünk egy-egy sort, ám mégis megtalálhatjuk a jelenünkkel való kapcsolódási pontot. Jellegzetes, „operettszínházas” produkciót láthat a közönség, mégpedig olyat, amikor a nagy ívű szórakoztatás mellé még egy kis mondanivalót is kaphat. Mert most kell hazafinak lenni. Most kell itt maradni.


Pataki Anett
Fotó: Vass Antónia
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése