Van, aki még örül is annak, ha furának nevezik

Fehér Balázs Benő legújabb rendezése egy kortárs német regényből született: A fura című előadást december 17-én mutatták be a B32 Galériában, az Orlai Produkciós Iroda gondozásában. A történet egy húszas évei elején járó íróról szól, aki barátaival együtt olyan problémákkal küszködik, mint generációjának valamennyi tagja: szorong jövője miatt, örökösen megkérdőjelezi tehetségét, munkájának értékességét, próbál kötődni, rálelni a szerelemre és normális mederbe terelni a családjával való kapcsolatát. De vajon sikerül-e a legfontosabb: önmagát, a saját útját és boldogulását megtalálnia? A friss bemutatóról kérdeztük a fiatal rendezőt. 

Miért éppen Benedict Wells Spinner című regényére a választásod? Honnan jött az ötlet, hogy – szinte már állandónak tekinthető alkotótársaddal – Fekete Ádámmal ezt a kortárs német művet adaptáljátok?

Orlai Tibor producer felkért, hogy rendezzek nála - vagy a Belvárosi Színházban, vagy egy kisebb helyen. Sokáig kerestük, hogy mi legyen az, amit, aztán eszembe jutott, hogy Zsótér Sándor, aki az osztályfőnököm volt az egyetemen, véletlenül akadt rá egy szerzőre, Sarah Kane-re, akinek több darabját megrendezte. Besétáltam egy könyvesboltba és találomra levettem egy regényt a polcról. A címe és a borítója alapján nem gondoltam volna, hogy ez lesz, amit keresek, de a fülszövegből kiderült, hogy olyan problémákkal foglalkozik, amik érdekelnek. Elolvastam - tetszett. Tibornak is tetszett. A huszonpár szereplős regényt azonban praktikus okok miatt hat színészre kellett adaptálnunk.

Ez kissé megkötötte a kezeteket, szűkebbre szabta a lehetőségeiteket, nem? 

Véletlenül beleillett a koncepcióba. A főszereplő, Rada Bálint végig színen van, a többi színész több szerepet játszik, úgy, hogy a szerepeik valamilyen logika alapján kapcsolódnak egymáshoz. Vagy egy adott típust képviselnek, vagy hasonló helyzetekbe kerülnek, így rezonálnak egymásra egy színész szerepei.

Átdolgozásotokban, amely az eredetitől eltérően A fura címet viseli, több olyan színész is játszik, akikkel már korábban is dolgoztál. Hogyan állítottad össze a csapatot?

Bán Bálint és Rada Bálint osztálytársaim voltak, velük és Nagy Dániel Viktorral a Tajtékos napokban dolgoztunk együtt. Tudtam, hogy vágynak arra, hogy újra együtt dolgozzanak, én is vágytam rá, hogy együtt dolgozzanak, és együtt dolgozzak velük. Mindenki vágyott mindenkire. 

Tehát a három sráccal már egy összeszokott banda vagytok, László Lilivel, Radnay Csillával és Rába Rolanddal pedig most indul a „tiszta lap”. Mennyire ment könnyen, hogy megtaláljátok az összhangot? 

Valamiért most nincs bennem az a szorongás, ami általában. Megnyugtatott, hogy a csapat felével már dolgoztam, ezért a másik fele előtt sem feszengtem annyira. Úgy látom, hogy jó hatással vannak egymásra ezek az emberek. 



Térjünk vissza egy kicsit azokra a problémákra, amiket már említettél a regényválasztás kapcsán. Mi az, ami téged különösen megragadott a Spinner sztorijában, és mi az, amiről ezen a darabon keresztül beszélni akarsz?

Jesper egy huszonöt éves berlini srác. Nem jár be az egyetemre, minden este részegen írja a nagyregényét. Nem eszik, és a kimerültségtől, és mert különféle hatások érik, hallucinálni kezd – érdekel, hogyan mosódik össze álom és valóság. 
Mi lesz velem, lesz-e párkapcsolatom, hogyan leszek sikeres a munkámban, azt kell-e nekem csinálnom, amit csinálok? A főszereplő és két barátja ilyen kérdéseken rágódnak; mindhármuk problémái közt találtam olyanokat, amikkel én, és egyátalán a generációm tud azonosulni.

A generációs probléma mellett lehet eggyel tágabban is értelmezni a Jesper és barátai körül kavargó bonyodalmakat. Ha rögtön a címből indulunk ki, felvetődik a kérdés: ki a fura? Mennyire hangsúlyos a darabban a kívülállósság, a társadalomban elfoglalt szerep problémája?

Jesper esetében a furaság inkább öndefiníció, ami gyakran felmenti a felelősségvállalás alól. „Most így viselkedtem, de hát fura vagyok.” Persze mindenki mást és mást tart furának. A regény kevésbé társadalmi problémákról beszél, mint inkább identitás- és iránykeresésről.

Említetted, hogy az adaptációval nem volt könnyű dolgotok Ádámmal. Miért volt nehéz bánni vele?

Mert háromszáz oldalból nyolcvan lett, húsz szereplőből hat, regényből darab. El kellett döntenünk, hogy egy panoráma-adaptációt készítünk, ami minden szegmensét megmutatja a regénynek, vagy kiválasztunk egy-egy szálat, ami minket érdekel belőle. Utóbit választottuk. Rövid, pörgős jeleneteket írt Ádám, és nyelvileg is „fura” lett a szövegkönyv.

A furán kívül most mivel foglalkozol?

Nemrég kezdtük el Ádámmal adaptálni A játékost Dosztojevszkijtől, amit majd márciusban kezdünk próbálni a Radnótiban.
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése