A legboldogabb oratórium


Már másodjára kezdtem az évet Haydn Teremtés oratóriumával, amely számomra az oratóriumirodalom egyik legszebb darabja. Idén is nagyszerű újévi program volt meghallgatni a MÜPA-ban a Felvilágosodás Zenekara és Purcell Kórus előadásában Fischer Ádám vezényletével.

A darab témája – és hossza – senkit se riasszon vissza attól, hogy egyszer rászánja magát és kipróbálja. Garantált és remélhetőleg maradandó a zenei élmény. A „komoly” bibliai témát könnyen befogadhatóvá teszi Gottfried van Swieten szövegkönyve és természetesen Haydn néhol felemelő, néhol humoros, játékos zenéje, ami már-már szimbolizálja a szépirodalmi műnek is mondható szöveget. 



Az oratórium, akárcsak a teremtés története a káosz bemutatásával kezdődik. Hatalmas felütés után sejtelmes, néhol kemény vonós szólamok, amelyeket meglágyítanak a fafúvósok. Hol fuvola, hol pedig oboa, miközben a fagott ugrásai teszik borzongatóvá a káoszt. Majd az egész zene átmegy Haydn lágyságába, és igaz káoszról, elemi rendszertelenségről beszélünk, már itt, az elején megkapjuk azt a zenei nyelvet, amitől Haydn az, aki és ami. A kaotikusságot megjelenítő zene finoman elhalkul és a bassz-bariton szólista recitativoja szavakba önti a teremtés kezdetét. Következik a kórus első belépése, miként Isten elválasztja az eget a földtől. Egy lágyan kísért és énekelt felvezetés kijelenti, „legyen, világosság”, és ekkor lőn a világosság! A zenekar hatalmas, az egész termen elektromosságként átfutó tuttival jeleníti meg a fényt. Ezzel kezdetét veszi a majdnem két órás történet, amely a teremtés hat napját zengi el. Uriel szólója és a kórus egy új világ létrejöttét hirdeti. Elválasztódik a föld és a vizek, vihar kerekedik, háborgó tengerek, majd ezek feloldásaként egy csendesen folydogáló kis patak (Leise rauschend gleitet fort…). Növények hajtanak a földből, az égen megjelennek a csillagok és a Nap, minek feltűnését egy gyönyörű forte szemlélteti, ennek „kontrasztjaként” kúszik fel az égre a hold. Az első részt a Die Himmel erzählen kórus zárja („Az egek beszélik el Isten dicsőségét,/ s kezének műve/ mutatkozik a mennyboltozaton.”).

A második részben halakat, madarakat, földi állatokat látunk, majd a teremtés csúcsaként az első emberpárt, Ádámot és Évát. Talán ebben a modulban kerül elő Haydn igazi humora, amikor az állatokat rájuk jellemző tulajdonságaik alapján zenébe önti. A büszkén repülő sas, a hajnali pacsirta, a tengerben úszó hatalmas leviatán (bálna), a halak rajai, a mezőkön legelő marhacsordák, a földön szaladgáló bogarak és csúszó-mászó férgek. A második rész kiteljesedéseként pedig ott az első emberpár, a maga idilli, bűntelen tiszta valójában. „Be van fejezve a nagy mű”, ezt hirdeti a második egység záró kórusa.

Elérkeztünk a harmadik, egyben záró részhez, amit nevezhetünk az egész oratórium konklúziójának is. Hajnalodik, a nap fényesen süt a paradicsomi környezetre, egyszerre látjuk Isten összes teremtményét, a „nagy művet”. Isten tehát a hetedik napon megpihent, akár csak Haydn Teremtése. Az utolsó rész a világ, a természet, az ember szépségét hirdeti. Megjelenik az egész oratórium magja: a boldogság, a létezés szépsége, öröme és nagysága („A Tejóságoddal, ó Urunk és Istenünk/ telve a föld és a menny./ E világ, oly nagy és csodálatos,/ a Te kezed munkája.”). Ádám és Éva élvezi a paradicsomi létet, ahol szeretetben élnek, mint első emberpár és zengik teremtőjük dicséretét. A darabot egy gyönyörű duett után egy mértékletességre és igaz hitre intő recitativo, majd egy hatalmas záró kórus („Minden hang az Urat zengje!/ Köszönjétek meg néki minden művét! […]”) fejezi be.



Milyen is volt az este?

Számomra mindig nagy élmény hallani Haydn ezen monumentális darabját, mindig új és pozitív gondolatokat ébreszt bennem, gondolkodásra ösztönöz. Az előadás egyetlen komolyabb problémája számomra csupán a szólisták artikulációja és néhol kissé feltűnő „interpretálhatnékja” volt. A zenekar (korhű hangszereken!) és a kórus remekelt, Fischer Ádám pedig a tőle megszokott természetességgel, könnyedséggel és mélyreható, de mégis közérthető tolmácsolással – fejből – vezényelte a darabot.

Békési Botond
Fotók: MÜPA, BFZ
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése