Kizökkent az idő az Urániában

Január 17-én, kedden tűzte utoljára műsorra az Uránia a londoni Barbican színház Hamletét. A darab, amelyben a Sherlock-lázban égő britek aktuális kedvence, Benedict Cumberbatch játszotta a címszerepet, végig teltházzal futott, így a National Theater Live profi felvételt készített belőle. Nem egy egyállású, erkélyre ültetett kamerával elkövetett felvételről van szó, hanem egy premier és szekond plánokkal, kistotállal és nagytotállal felváltva dolgozó filmről, amely nagyszerűen megállja a helyét a mozikban. A darab 2015 nyarán futott, az Uránia pedig már 2016 elején vetíteni kezdte. A nagy érdeklődésre való tekintettel most januárban újra láthatta a magyar közönség ezt a kiváló Hamlet-feldolgozást.



A darab előtt egy interjúrészletet vetítettek Benedicttel, amelyben elmondja, hogy rengeteget kell enniük napközben, hogy bírják az előadást energiával. Ez megmosolyogtató, de amint előkerülnek a hatalmas díszletek, megérti a néző, mihez is kell pontosan az egész napos felkészülés. A színpad mélysége és szélessége a magyar színházakhoz szokott néző számára elképesztő, a darab azonban hosszú, az idő pedig véges, így a színészeknek igen gyorsan kell megtenniük nagy távolságokat a jelenetváltások alkalmával. A színpad nem trükközik sokat, kevés a helyszínváltás, de a darab legizgalmasabb pontján föld áramlik be az ablakokon, amely aztán megtölti a játékteret – ezt igazán fantasztikusan oldották meg.

A darab hagyományos, egyedül a nem korhű ruhadarabok fűszerezik meg egy kissé. (A történet azt hiszem, nem kell bemutatni, középiskola óta mindenkiben élénken él.) A figyelem természetesen Hamletre irányul, akiben van némi anyakomplexus és egy adag gyermeki naivitás. Olyan erősen ragaszkodik a szülei tökéletes házasságához, mintha ez a kor nem a szerelem nélküli érdekházasságok időszaka lett volna. Ennek megfelelően, amikor Hamlet kedveséhez, Opheliához fordul, ,Benedict arcán szeretet és féltés jelenik meg – még akkor is, amikor az őrültet játssza –, valamint végig ott érződik belső küzdelem is, és csak nagy sokára képes zárdába parancsolni a lányt. Bár talán így akarja biztosítani, hogy Ophelia ne legyen másé, amíg az ő küldetése véget nem ér, de az amúgy is bizonytalan és törékeny lány azt már nem éri meg. A karakterét megformáló Sian Brooke (aki szintén a BBC Sherlock szereplőgárdáját gazdagítja egy merőben más szereppel) arca csupa tanácstalanság és fájdalom. Modern elem, hogy a darabban Ophelia fényképez – akárcsak egy korunbeli fiatal lány, de szerencsére nem estek át a ló túloldalára, szépen megteremtődött az egyensúly a mai és a klasszikus elemek között. Halálát az jelzi előre, hogy fényképeivel együtt kameráját is eltemeti egy ládában, ráadásul kész gyászszertartás közepette.



Hamlet sajnos most sem tudta helyre tolni a kizökkent időt, a történet tragédiába torkollik. Bár sokan nem születünk dán királyfinak, a karakter a mai fiatalok számára is aktuális. A biztos családi háttérben nevelt és külföldi egyetemet megjárt harminc körüli ifjú nem tud mit kezdeni az életével, amely teljesen felborult apja halálával. Eljut egészen addig a kérdésig, hogy az élet, vagy az öngyilkosság a nemesebb-e részéről. Élete annyira félresiklott, hogy képes alárendelni magát egy látomásnak és egy bosszúküldetésnek. És mindezt a céltalanság miatt – ismerős, ugye?

"A keservét! azt hiszitek, könnyebb
énrajtam játszani, mint egy rossz sípon? Gondoljatok
bármi hangszernek: rám tehetitek a nyerget, de nem
bírtok játszani rajtam."

Pataki Anett

Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése