„Mindannyian másképpen szeretünk” - interjú Szuromi Bernadettel

Szuromi Bernadett rengeteg oldalát mutatja meg a GlobART előadásaiban: táncol, énekel, koreografál, és természetesen játszik is. Ezúttal a társulat legújabb bemutatójáról, a MajdNEMről, az összművészetiségről és a kihívásokról kérdeztük őt. 

Milyen gondolataid, érzéseid támadtak, amikor először találkoztál a MajdNEM szövegkönyvével?

Amikor először olvastam a művet, már tisztában voltam a szereposztással, így azonnal magam elé tudtam képzelni a karaktereket. Izgalmas volt, ahogyan lassan összeállt a kép és az elejtett félmondatok, titkok értelmet nyertek. A legérdekesebb az, hogy a darab írója, Pivarnyik Anikó, a zárlatnál nyitva hagyta nekünk a kérdést, így mindenkinek magában kell elrendeznie, hogy vajon hogyan tovább.

Ki vagy te pontosan ebben a történetben? 

Vivien, ő kavarja a szálakat és nagyon szereti dróton rángatni embereket. Betegesen ragaszkodik a múltjához, keresi a kiskapukat, de nem tud továbblépni, ez pedig lassacskán felemészti. Mielőtt nekiugrok egy szerepnek, szeretek belemélyedni az emberbe, megkeresni, hogy milyen motivációk is vezérlik pontosan, mitől ilyen vagy olyan a viselkedése, hogyan jutott oda, ahol most tart, és ez hatványozottan igaz, ha negatív karakterről van szó. Mielőtt próbálni kezdtünk, alaposan átbeszéltük, ki kicsoda és mit képvisel, Viviennél rengeteg miértet találtunk, úgy érzem, van benne valami elemi gonoszság, amire nincs mentség, és én mint Szuromi Bernadett nem tudom teljes megérteni, de éppen ettől izgalmas színészi feladat.

Mi inspirált téged leginkább a próbafolyamat során?

Szerintem attól tud hiteles lenni egy alakítás, ha magunkból dolgozunk, csak mindig más-más oldalunkat mutatjuk meg, akár olyat is, amiről nem is tudtuk, hogy létezik. A bennem lévő Vivient igyekeztem előhozni, aki elég összetett karakter már stílusában is, ehhez pedig hozzáadódik az a különös a miliő, amiben él. Leginkább azok a jelenetek hatottak rám, amit még "játékból" sem szívesen éltem meg, az ilyen helyzetek mindig megviselnek lelkileg.

„Talán még soha nem voltak ennyire sebezhetőek a párkapcsolatok, mint napjainkban” – írja az előadás ismertetője. Te hogyan látod ezt a kérdést?

Nem tudom mennyivel sebezhetőbbek, de egy teljesen új világban élünk, más a ritmusunk, rengeteg impulzus ér minket folyamatosan, így emiatt másképp kezeljük kapcsolataikat is. Sokszor mondják, hogy amit régen megjavítottunk volna, azt most inkább kidobjuk és veszünk helyette másikat. Kétségtelenül van benne valami.

Szintén az ismertető veti fel azt a kérdést, hogy van-e rossz szeretet. Mit jelent jól vagy rosszul szeretni?

A túlzott szeretet és ragaszkodás a másik számára teher lehet. Egy ilyen körforgás jelenik meg a darabban is: Vivien erősen rátelepedett Áronra, ám most éppen ezt a magas fokú kötődést nem tudja elviselni a férjében. Mindannyian másképpen szeretünk, nehéz megmondani, mi az ideális. 

Szerinted mik azok a vonások, amiktől egy szerelmet középpontba helyező darab nem lesz elcsépelt, klisés? Miben tud újat adni a MajdNEM?

Mi két oldalról fogtuk meg a témát: miközben a prózai jelenetek reális szituációban játszódnak, a főszereplőknek megjelennek a lelki kivetüléseik is. Ezek azt mutatják meg, hogy a kimondott szavak mögött valójában mit éreznek és mit gondolnak a karakterek, ez a kettősség adja az előadás esszenciáját.

Miként jelenik meg az összművészetiség ebben az előadásban? Hogyan tudjátok egységes irány felé terelni a különböző művészeti ágakat?

Táncban, zenében, és vetítések formájában is megjelenik az összművészetiség, ráadásul nem is akárhogyan: a zenészeink táncolnak, a táncosaink szerepet játszanak, a színészeink zenélnek. Szinte mindannyian több művészeti ághoz kapcsolódunk, ezt igyekszünk minél jobban kihasználni. Az arányokra nagyon figyelünk, mindig az a terület dominál, amit a dramaturgia megkövetel, ez persze jelenetenként változhat. Fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, mert a sokféleség csak így alkothat megbonthatatlan egészt. 

Mit jelent számodra az összművészetiség?

Azt, hogy több oldalról is megközelíthetek egy-egy előadást. Mozgásban, zenében, táncban és szövegszinten is kifejezhetem azt, hogy mit gondolok a világról, ez egyfajta alkotói szabadság. Rengeteg saját dalunk is van, ezeket közösen írjuk, a Csongor és Tündéhez és a Bohócokhoz pedig én készítettem a koreográfiát. Ez a darab volt számomra a legnagyobb kihívás, Somogyi Anna, a társulatvezetőnk nagyon szeret úgy szerepet adni, hogy a színésznek meg kelljen vele küzdenie, de ezért hálásak vagyunk. A Csongor és Tündében Mirigyet játszom, igyekszem hús-vér, ám kortalan nőt megjeleníteni a színpadon. Még mindig kihívásként élem meg ezt, de azt hiszem, jó úton vagyok.

Visszatérve a MajdNEMre: szerinted mi az előadás kulcsüzenete?

Két idézet jut eszembe, számomra ezek a legérzékletesebb momentumok: "Akik szeretik egymást, nem fojtják meg egymást. Egy kapcsolatban fontos a szabadság." És ehhez adódik még az őszinteség is: "a hallgatás is hazugság." De az üzenet megfogalmazásának részei a nézők is, ha csak egy picit is el tudjuk gondolkodtatni őket, akkor már nyert ügyünk van.

Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése