„Nem szabad leállni” – interjú Patkós Mártonnal

Az Örkény Színház nem kisebb feladatra vállalkozott legújabb bemutatójával, minthogy színpadra állítsa Thomas Mann kultikus tetralógiáját, a József és testvéreit. A címszereplőt alakító Patkós Mártonnal a próbafolyamat nehézségeiről és a karakterformálásról beszélgettünk, illetve arról, hogy ki is a jó ember ebben a történetben.

Nagyon ritka az, hogy egy előadás több mint négy órás legyen. Volt bennetek félelem a hossz miatt?

Az persze kérdés volt, hogy a nézők bírni fogják-e ezt, de nem hiszem, hogy azon múlna egy adaptáció sikere, hogy milyen hosszú, sokkal lényegesebb az, hogy az alkotók mivel töltik ki az időt. Ha működik a koncepció, érdekes a történetvezetés, a színészek pedig hitelesek, akkor nem lehet baj. Ugyanúgy érezhetünk egy egyfelvonásost is unalmasnak, egy kétszer olyan hosszú darab pedig végig pörgős és izgalmas tud lenni, ha jól van összerakva. A József és testvérei esetében a visszajelzések többnyire pozitívak, olyan is volt, aki azt mondta, hogy még akár két órán keresztül is szívesen nézte volna az előadást. Valószínűleg pont azzal herélnénk ki a regényt, ha teljesen lerövidítenénk. Ezt egész egyszerűen csak ilyen hosszan lehet elmesélni.


A hossz mellett másik gyakran megfogalmazódott kérdés az volt, hogy vajon lehetséges-e egyáltalán egy ilyen monumentális regényt színpadra alkalmazni.

Szerintem a színházban nincs lehetetlen. Ha ki tudunk tölteni egy üres teret, akkor ott megszülethet bármi. Az megint más, hogy egy-egy megoldás vagy szöveg nem feltétlenül nézőbarát, ezért nem sokan vállalkoznának rá, de szerencsére az Örkény bátor és mer lépni az új irányába. És erre szükség is van, a József és testvérei is ezt mutatja.

Egyébként szerinted fontos a nézőbarátság?

Egyáltalán nem, hiszen nem azért foglalkozunk egy történettel, mert minél egyszerűbben és kézenfekvőbben szeretnénk színpadra állítani, hanem azért, hogy mondjuk vele valamit. Minden színházban vannak könnyebb, szórakoztatóbb előadások, de ugyanúgy láthatunk drámaibb, aktuális áthallásokkal teletűzdelt darabokat is. A nehéz, kemény dolgokról is lehet humorosan beszélni, így inkább azon van a hangsúly, hogy fontos előadásokat hozzunk létre, nem pedig azon, hogy nézőbarát legyen. De valószínűleg csak nálunk lepődnek meg az emberek egy-egy hosszabb produkción, külföldön szinte természetes ez, vannak hét-nyolc-kilencórás rendezések is. Ezekre valószínűleg a közönség is másképpen készül, tudja, mire vállalkozik, és azért jön el a színházba, mert kíváncsi arra, amit ezalatt az idő alatt mutatni akarnak neki.

Neked mint színésznek mit mondott József története, amikor először olvastad a szövegkönyvet?

Azt gondoltam, hogy ez a figura annyira elviselhetetlenül öntömjénező, hogy én is beledobtam volna a kútba. Ennek a nagyképűségnek persze József nincs tudatában, csak akkor ébred rá, milyen arrogánsan viselkedik, amikor a testvérei tettlegesen is ellene fordulnak. Teljesen nyilvánvaló, hogy ő az, aki kikényszeríti a kegyetlenkedéseket. Az istentudata miatt azt hiszi, hogy minden alanyi jogon jár neki, és ezzel párosul az a nagyon emberi jellemvonás, hogy folyamatosan törne felfelé. Mindenki szeretne előre jutni, magasabb és magasabb pozíciót elérni, akaratlanul is lenézve azokat, akik esetleg lejjebb állnak és képtelenek bármerre is mozdulni. Én igyekszem ennek a gőgnek ellenállni, Józsefnél nagyvonalúbbnak ismerem magam, de nem kérdéses az, hogy a történet alap emberi tulajdonságokat és viszonyokat feszeget.

De ha Józsefben istentudat működik, akkor nem áll ez ellentétben a Bibliával mint alapforrással? Elvégre akkor ő önmagában hisz, nem pedig Istenben.

József hisz magában és bízik Istenben, ez a két dolog fedi egymást. Azt gondolom, hogyha az ember elkötelezett valami vagy valaki iránt, akkor az egyfajta önmegerősítést is ad, tehát a másba vetett hit által saját magában is jobban bízik. A kettő tulajdonképpen egy és ugyanaz, és ezt József is kimondja: annyi közepe van a világnak, ahány ember azt mondja, hogy én. Ez nagyon igaz, mert a saját világomnak csak én lehetek a közepe. A történet alapvetően arra utal, hogy létezik egy eleve elrendeltetett sors, amit Isten kijelölt, ugyanakkor ezt nem választhatjuk el attól, aki végigmegy rajta.

Talán éppen ettől lett ez a regény ilyen nagy volumenű. Egyébként mit gondolsz, miért fontos ilyen monumentális, kultikus műveket színházban is feldolgozni?

Pályakezdőként még nem bocsátkoznék nagy kinyilatkoztatásokba, nem látom még tisztán, hogy merre is kellene mennie egy-egy színháznak. Egyelőre örülök annak, hogy feladatokat kapok, és valószínűleg még el kell telnie öt-tíz évnek, hogy biztonsággal el tudjak igazodni. Tapasztalnom, tanulnom kell még. Jónak tartom, hogy vannak olyan társulatok, amelyek csinálnak merészebb dolgokat, ezért is örültem annyira, hogy az Örkényhez kerültem, mert folyamatosan olyan témákkal foglalkozunk, amiket én is fontosnak tartok. Szeretek a kollégáimmal dolgozni, hatalmas szakmai tapasztalatuk van, elképesztően tehetségesek, és bízom abban, hogy minél többet el tudok lesni tőlük. Hosszú ez a pálya, nekem még csak részeredményeim vannak, de az biztos, hogy nem szabad leállni.



Téged mi mozgat meg most igazán a színházban?

Eleve élvezem azt, hogy ezt csinálhatom, hogy a színészet nem csak hobbi számomra, hanem hivatás. Szerencsés vagyok, de folyamatosan dolgozni kell, és ez nem is okoz gondot, mert minden ügy érdekel. Nagyon új és friss még ez az egész, igyekszem nyitott lenni és tanulni abból, amiből csak lehet.

Ráadásul rögtön a kezdeteknél több szemlélettel is találkoztál. Milyen volt egyszerre két rendezővel dolgozni?

A próbafolyamat közben alakult ki ez a felállás. Gáspár Ildi írta a szöveget, és nagyon úgy tűnt, hogy több részletet már meg is rendezett fejben, rengeteg képet és szimbólumot emelt be, aztán Ascher Tamás úgy döntött, hogy legyen az előadásnak hivatalosan is két rendezője, mert ez így fair. De én igazából csak a saját szerepemmel foglalkoztam, kaptam az instrukciókat, ezekből pedig leszűrtem azokat, amik a gondolataimmal összehangolhatóak, és ehhez képest alakítottam, formáltam a karaktert. Ildivel már dolgoztam az Apátlanokban is, Ascherrel pedig most először, ő a magyar színházművészet egyik legnagyobb alakja, nagy öröm, hogy van közös munkánk. Mindketten megadták nekem a színpadi szabadságot, a jelenetekhez persze hozzáfűzték az észrevételeiket, de hagyták, hogy én döntsem el, mit is használok fel ezekből. Jól esett ez a bizalom.

Említetted az Apátlanokat, ami szintén arra az önnarráló technikára épül, mint a József. Szerinted milyen pluszt tud adni ez a fajta szövegépítkezés?

Az önnarrálás megteremti a távolságtartást, és ezzel párhuzamosan biztosít valamiféle rálátást is saját magunkra. Ez talán könnyebb színészileg, mintha adott helyzetekbe kellene belehelyezkedni. A József és testvéreiben keveredik az önnarráló mesélés a hagyományosabb jelenetezéssel, de a játékból egy percig sem lehet kiesni. Ugyanolyan átéléssel kell minden szituációt vagy kifelé fordulást végigvinni, különben hiteltelenné válik az egész. Bennem nem is határolódnak el ezek a technikák, mert igazából mindent teljesen máshogy kell megközelíteni. Nem játszatok úgy Shakespeare-t, mint egy kortárs darabot, vagy egy Molière-t. Egyszerűen máshogy rendeződik el fejben. Most éppen Ödön von Horváthtól próbáljuk a Hit, szeretet, reményt, és azonnal egyértelmű volt, hogy ez teljesen eltér attól, mint amivel eddig dolgom volt. Egy-egy folyamat végén mindig fellélegzünk, hogy igen, megcsináltuk, aztán amikor nekiállunk egy új előadásnak, rájövünk, hogy megint nem tudunk semmit, elölről kell elindulni.

Valószínűleg ebből az önnarrációból is következik az előadást erősen átszövő irónia is.

Már maga a Biblia is elég ironikus bizonyos pontokon. Ugyan nem olvastam belőle igazán sokat, de gyerekként jártam templomba, és visszaemlékezve rengeteg olyan tanítás és jelenet van benne, ami színészi szemmel nézve egészen abszurd emberi gyarlóságokra mutat rá, ezt az iróniát vitte tovább Mann is. Erről egyébként Szakonyi Károly Adáshibája jutott eszembe, ami szintén egészen bizarr humorral dolgozik: megjelenik Jézus Emberfi képében, és egyszerűen senki nem veszi észre, mert ma már minden trükköt meg lehet csinálni. Ráadásul ez már több mint negyvenéves darab, most még rosszabb a helyzet ilyen szempontból. Próbálok hinni abban, hogy a tévé, a Facebook nem elégíti ki maximálisan az embereket, és a színház mindig új rétegeket tud megmozgatni. Ugyan nincs olyan előadás, ami biztos recept, mindig van kockázat, de a kapcsolódási pontokat is meg lehet találni. Ha csak az olyan alapviszonyokat nézzük a József és testvéreiben, mint például az apa-fia kapcsolat, vagy testvéri féltékenység, már az nagyon sokat elmond rólunk.



Te milyennek látod ezeket az alapviszonyokat? József hogyan fejlődik általuk?

József bejár egy utat, de ugyanoda jut vissza, mint ahonnan elindult. Legalábbis emberileg mindenképpen. Az alapprobléma az, hogy bár rengeteget tanul és tudatosan építi magát, mégsem ő a nyertes ebben a történetben, mert úgy tűnik, hogy a legpuritánabb dolog tudja boldoggá tenni az embert. Ha otthon maradt volna a testvéreivel, és nem a nagyra törő vágyait helyezte volna az előtérbe, akkor békés családi életet élhetne. De belőle egy elsőrangú manipulátor, egy politikus lett, a fáraó jobbkeze. Azért jut egyre feljebb, mert nagyban látja viszont önmagát, és egy pillanatig sem kételkedik a sikerében, ezáltal viszont meg is karcolódik a jelleme, nem válik jobbá. Hiába éri el a csúcsot, a testvérei mégis többre viszik, mert igaz emberek lesznek, megbánják a bűneiket, és ennek a történetnek talán pont az a lényege, hogy emberileg kell fejlődni, nem pedig anyagilag.

Ha ilyen sötéten látod Józsefet, akkor felmerül a kérdés, hogy szerinted van-e neki igazsága ebben az egészben?

Muszáj megtalálnom az igazságát, nem játszhatom el a véleményem. Amikor a színpadon vagyok, el kell hinnem, hogy József tényleg isteni áldással rendelkezik, mindenki alacsonyabb rendű nála. Ha ez nincs meg, akkor a néző sem hiszi el, és elvérzik az előadás, úgyhogy abban a négy és fél órában számomra József a legigazabb ember.

Az interjút készítette: Dézsi Fruzsina
Fotók: Gerencsér Anna
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése