Utazás az időtlenségbe

Molnár Ferenc említésére azonnal pörögni kezdenek elménk fogaskerekei, sorjázzuk a kultikus vígjátékokat, és még ennél is erősebben idéződik fel bennünk a kis Nemecsek alakja, így az író nevét már-már reflexből csupa nagybetűvel írnánk. Fesztbaum Béla színházi estje sem töri meg az életmű eddigi olvasatát, sőt kiegészíti, méghozzá egészen páratlan módon.

Molnár publicisztikájáról méltatlanul keveset tud a nagyérdemű, pedig ezek a szövegek azok, amelyek igazán megmutatják az író mögött megbúvó embert, kitágítják a hagyományos értelmezést, és egy végtelenül gazdag szellemi örökséget tárnak elénk. Olyat, amelynek bizonyos vonulatai már ismerősek lehetnek, hiszen a polgári társadalom hamisítatlan védjegyét viselik magukon, ám a megszokottnál erősebben kacsintanak ki az olvasóra: a szociális érzékenység és a társadalmi felelősségvállalás olyan sajátos, kesernyés, már-már groteszk humorral vegyül, amely nyilvánvalóan felkiáltójelet tesz a tárcanovellák végére. Nyissuk ki a szemünket! Ne menjünk el egymás mellett! Segítsünk! Tanuljunk meg jól élni! Így valójában a „Szülőfalum, Pest” sem kérdez, sokkal inkább rávilágít környezetünk azon szegmenseire, amelyeket oly előszeretettel hagyunk figyelmen kívül.


A Fesztbaum Béla által gondosan összeválogatott írások voltaképpen Molnár népszerű vígjátékainak édestestvérei: a felvonuló alakok kiesnek társadalmilag szentesített szerepükből, a rendezett viszonyok megbomlanak – vagy éppen spártai szigorral és fegyelemmel fennmaradnak, ám éppen ebben rejlik a disszonancia –, különös, feje tetejére állított szituációk követik egymást, a lipótvárosi disznótor abszurd természetességgel illeszkedik a narratívába. Ám még az ikrek között is megfigyelhetőek különbségek, így a publicisztika sem bizonyul tökéletesen párhuzamosnak a komédia vonalával, ezekben a szövegekben ugyanis a legritkább esetekben épül újra az széthullott világ. Ám ezt az eróziót olyan elegánsan, kellemes szópárbajra hajazó módon vetíti elénk Molnár, mintha egy könnyed délutáni csevejre invitálna, nem pedig a társadalmunk orvosi bizonyítványát állítaná ki.

A nyelvi bravúr és a frappáns megfogalmazás révén az est bármelyik mondata szállóigévé válhatna, főként ha hozzáadjuk Fesztbaum Béla rendkívül érzékeny interpretálását is. Az est az elejétől a végéig igazi pesti levegőt áraszt, a nagyvárosban fogant irónia végiglüktet a sorokon, így talán nem túlzás azt állítani, hogy nem csupán egy páratlan íróval és egy ugyancsak kiváló színművésszel találkozhatunk, hanem önmagunkkal is. Az elhangzó írások eltörlik az idő fogalmát, és nem egy klasszikus értelmezés korlátai között mozgunk, hanem a kimerevített jelenidőben.

Mindehhez természetesen elengedhetetlen a Rózsavölgyi Szalon meghitt tere, amely különleges atmoszférájával azonnal tökéletes miliőt teremt a zenés estnek: kétségtelen, hogy minden szó otthonra lelt a pezsgő intimitást árasztó szalonban. A háromtagú zenekar, amely igazi örömből játssza Fesztbaum szerzeményeit – különösen melengető ezt látni –, értőn és érzőn kíséri végig az apró színpad történéseit, így a nézők valódi műfaji kavalkádnak lehetnek részesei.

A különböző színházi eszköztárak egymásba fonódva alkotnak feledhetetlen egészet: opera, bábszínház, kabaré, komédia, társadalmi tragédia váltja egymást pontos, hibátlan ritmusban. Ez az első gondolatra talán visszás, ellentétes esztétikai minőségekkel operáló sokrétűség egy percig sem eredményez feszültséget, legalábbis nem kellemetlen fajtát. Feszültség ugyanis vitathatatlanul van: a rendezés szellemessége és finom megkomponáltsága táncba hívja Molnár művészetének esszenciáját, ezáltal az est gondolataink legmélyét mozgatja meg. Az önvallomás elől szinte lehetetlen kitérni.



Fesztbaum és Molnár egymást segítve, már-már zavarba ejtő közvetlenséggel mutat rá a polgári életet átszövő kötelező hazugságokra. Ismerősek ezek ma is, méghozzá kegyetlenül. A kérdés már csak az, hogy sikerül-e kilépnünk ebből, vagy végleg beleragadunk a kicsinyesség posványába, ahonnan, mint tudjuk, csak lefelé vezet út. Szerencsénkre egy szeletnyi vigasz, egy kis kapaszkodó mégiscsak kínálkozik, hiszen legalább a színház és az irodalom igazat mond. És ezekért az őszinte pillanatokért mérhetetlenül hálásnak kell lennünk.

Dézsi Fruzsina
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése