A halhatatlan kisasszony

A Magyar Állami Operaház műsorán 2000 óta töretlen sikerrel fut Puccini egyik leghíresebb műve, a Pillangókisasszony. Az előadás fontosságát bizonyítja az is, hogy ezúttal úgy döntöttünk, duplakritikában véleményezzük.

Békési Botond: Puccini Pillangókisasszonya amekkorát bukott a premieren, majd amekkora sikere lett a második bemutatón, annyira betonozta be magát az alaprepertoárba és lett az egyik leggyakrabban játszott opera. A maga idejében különlegesnek számító, az akkori jelenben, 1904-ben játszódó darab, egyfajta korrajz volt, ami ezen jellegét mára már elvesztette. Maradt Cso-Cso szan megrázó története, a gyönyörű, ázsiai dallamokat is felhasználó zene és persze a Puccinire jellemző dráma és hatalmas szenvedély.

Dézsi Fruzsina: Ugyan korrajz jelleg valóban sérült az eltelt évszázad alatt, ám az alap emberi viszonyokról még mindig rendkívül intenzív aktualitással mesél a Pillangókisasszony. Már a nyitójelenet is olyan kontrasztokat fest fel – egzotikusnak tetsző Japán és felszínes, üres, látszatérzelmekkel teleszőtt Amerika –, amelyek egyetlen képben képesek felmutatni az emberiség kedves és ösztönös együgyűségét, a hierarchiához való ragaszkodását, és az individualizmus törvénnyé avatását.



Békési Botond: Első felvonás, Nagaszaki, kis ház a hegytetőn, B. F. Pinkerton hadnagy (Balczó Péter) nősülni készül, egy tizenöt éves gésát vesz el, akit ismerősei csak Pillangónak (Sae Kyung Rim) hívnak. Ám ez a házasság nem szerelemből köttetett, egy helyi kerítő, Goro (Megyesi Zoltán) hozta össze a frigyet, ami a hadnagy távozása után minden bizonnyal érvényét veszti, Goro felveszi a jutalékát, Pillangó kisasszony pedig ismét kiházasítható gésa lesz egy újabb zsíros jutalék fejében. Már ezzel a résszel kialakul a darab konfliktusrendszerének egyik része, mivel Cso-Cso szan hisz a házasságban, nem hajlandó Pinkerton távozása után ismét eladósorba vonulni – egy jogi kiskapu miatt  –,  a másik lényeges rész pedig, a Kelet és a Nyugat szembenállása. Cso-Cso szant ugyanis kitagadják a sajátjai, mivel egy amerikaihoz ment feleségül, ráadásul férjének hitét is felvette, ennek ad hangot a szerzetes nagybácsi, Bonzo és pribékjeinek megjelenése.

Dézsi Fruzsina: A díszlet (Kentaur) tökéletesen idomul ezekhez a konfliktusokhoz, egyszerre képes megjeleníteni a szerelem termékenységét és a várakozás meddőségének szépségét. A puritánság az egész előadást átitatja, Vágvölgyi Ilona jelmezei is finom érzékenységgel ábrázolják a jellemeket, egy-egy szimbólum tisztán értelmeződik, nincs szükség kemény értelmezési munkára, mert minden ott áll előttünk egyenesen, a maga egyszerűségében. És ez éppen az az eset, amikor a kevesebb sokkal, de sokkal több.

Békési Botond: Az első felvonás a rendezést tekintve a történet tempójában vezeti fel a darabot, lassan alakítva, mélyítve a képet, egyben szépen megformálva a karaktereket, a házasságban hűséges és a reménytelenségben is kitartó Pillangót, az „ahány kikötő, annyi nő” amerikai hadnagyot és a tradíciókhoz mereven ragaszkodó nagybácsit, igaz ő csak egy jelenet erejéig tűnik fel. A szólók és kettősök egy klasszikushoz illően vannak megkoreografálva, akár csak a csoportos jelenetek. Mindenkire mindig lehet figyelni, mindig tudni éppen ki, mi van a középpontban. A zene sajnos itt még nem volt az igazi, de a második felvonástól már sokkal összecsiszoltabban játszott a zenekar egészen a darab végéig. Legjobb résznek itt talán Cso-Cso szan belépőjét mondanám. Kissé bizonytalanul kezdődött, de Sae Kyung Rim rövid időn belül megvetette a lábát a színpadon.

Dézsi Fruzsina: A hangsúlyokat valóban remekül érzékelteti Kerényi Miklós Gábor, giccstől mentes rendezése következetes, a klasszikus opera egyáltalán nem tűnik porosnak, a metaforák egymásból való kibomlása a történet minden dimenzióját igyekeznek emberi oldalról megmutatni. Nem az óhatatlan patetikusság áll a középpontban, a statikusság paradox módon olyan különös intimitást teremt meg, amely egyszerre engedi, hogy objektíven szemléljük a színpadi eseményeket, és azt, hogy bármelyik szereplőhöz közel tudjunk kerülni. A Kelet és Nyugat találkozása kevésbé kerül a fókuszba, mint a szerelmi szál, a kibékíthetetlen ellentétek voltaképpen Pillangókisasszonyban sűrűsödnek össze. Balsorsa nem csak a hűség elkerülhetetlen bukása, hanem az igaz érzelmek haláltánca is.




Békési Botond: A második felvonás már egy sokkal koncentráltabb, mélyebb történeti részbe enged betekintést. Cso-Cso szan reménytelenül várja Pinkertont, közben megszületett a gyermeke is. Éli egy kitaszított nő életét, nem engedve méltóságából, nem engedve Goro újabb házassági ajánlatainak. Itt nyilvánul meg Pillangó komoly, de egyben naiv személyisége is. Hűséges Pinkertonhoz, méltósággal viseli mindazt ami történik vele, közben pedig gyerekesen szerelmes és nem veszi észre az amerikai szándékát, hogy talán sosem tér vissza. Ekkor hozza Sharpless konzul Pinkerton levelét, melyben tudatja, hogy Amerikában megnősült és új feleségével szándékozik visszatérni Japánba. Pillangó feldíszíti a házat és kiül a sziklára várakozni, mikor is érkezik meg a nagy fehér hajó az amerikai zászlóval az árbocán. A felvonást a gyönyörű „zümmögő kórus” zárja, ami kifejezi Cso-Cso szan várakozását, de már előre vetíti az utolsó felvonás drámai, szomorú végét.

Dézsi Fruzsina: A színészek többnyire szép ívet járnak be alakításukkal, karaktereik motivációs hálóját a maguk természetességében vetítik elénk. Ugyanakkor a Gorot megformáló Megyesi Zoltán mintha veszítene jelentőségéből, nem tűnik igazán rafináltnak, a dicstelenség is mintha csak így-úgy felvett maszk lenne, tulajdonképpen el is törpül a többi szereplő mellett. Pinkerton kevéssé hálás figurája – hiszen komoly fejlődésen alig-alig megy át a karakter, inkább csak funkcionális, semmint valódi, háromdimenziós személyiség – azonban remek tolmácsolóra lelt Balczó Péter személyében. A kissé gyámoltalannak tetsző, néha félszeg amerikai csak a nyilvánosság füle hallatára olyan cinikus Don Juan, ha kettesben marad Cso-cso szannal, azonnal levedli magáról az élvhajhászatot. Mellette a Szuzukit alakító Vörös Szilvia az, aki igazán képes árnyalni a valójában sematikus karaktert, így nem csupán önmagában álló szimbólumokat láthatunk, hanem valódi, érző lényeket.

Békési Botond: Az utolsó felvonásban kiteljesedik a történet és eljön a tragikus végkifejlet. Ágyúlövés jelzi az amerikai hajó érkezését, Pillangó egyre feszültebben várakozik, majd megérkezik Pinkerton. De nem egyedül. Mindkét főszereplőnket villámcsapásszerű felismerések érik. Pillangót Kate (Markovics Erika), az amerikai feleség, Pinkertont pedig a gésától született gyermeke. Cso-Cso szan elszánja magát, japán módra véget vet életének, miután megtudta, mit művelt vele távollétében egykori férje. A darab vége a klasszikus felállással ellentétben, ahol Pillangó beköti gyermeke szemét, amerikai zászlót ad kezébe, majd véget vet életének, itt egy nagyobb képpel ér véget, ahol is a főbb szereplők Cso-Cso szantól elfordulva állnak, míg ő szeppukut visz véghez. Ez a megoldás kicsit csökkentette a darab drámai végét, de természetesen így is megvolt az elkerülhetetlen végkifejlet érzése.

Dézsi Fruzsina: Pillangókisasszony voltaképpen önmagában is egy szelet az egyetemes dichotómiákból, hiszen személyiségének rétegei látszólag egymásnak ellent mondanak: naiv kislány, kitaszított, intelligenciájával a társain felülemelkedő nő, a családi összetartás és a végső széthullás gyújtópontja, gyilkos és áldozat. Egészen úgy tetszik, mintha ő volna az egyetlen, aki kilép a saját értékrendjéből, megbontja azokat a viszonyokat, amelyekhez az árulás nyilvánvalóságáig tíz körömmel ragaszkodott. A történetben nem az ő tragédiája a legnagyobb, hanem védtelen fiáé, akit képes kapaszkodó nélkül egy idegen kultúrába, ismeretlen emberek közé taszítani, méghozzá egy anya halálának árnyékával. És ez már nem csupán önfeláldozás, hanem a veszteségtől való félelemből következő meghunyászkodás, menekülés, magára hagyás.



Békési Botond: Összességében egy alapműhöz illő, szabatos előadást láthattunk aznap este, egy fantasztikus Pillangóval, akiről elmondhatom, hogy tényleg „nagyot énekelt”. A díszlet konzervatívabb volt, de a változatos megvilágítások és a fényekkel való játék modern külsőt kölcsönzött neki. A zenekar játéka nem hagyott kivetni valót, stabilan játszottak, a picit interpretáltabb részek azonban csak a második felvonás fele kezdődtek el. Ebben a formájában a darab operával való ismerkedésre, esetleg első próbálkozásnak kifejezetten alkalmas, rendszeres operalátogatóknak pedig nagyon jó összehasonlítási alap más rendezésekhez. Mindezek mellett el lehet gondolkozni azon, hogy egy a bemutatása idején játszódó, akkor aktuális történetet hogyan lehetne mai köntösbe bújtatni, de gondolatébresztő lehet a darabban bemutatott két világ, két kultúra szembenállása is.

Dézsi Fruzsina: Az előadás természetesen a Cso-cso szan szerepét magára öltő Sae Kyung Rim ihletett játékában teljesedik ki. Énekteljesítménye egészen kifogástalan, sőt, ő képes pozitív oldalra billenteni a zenei mérleget, ugyanis megjelenésével egyszer és mindenkorra száműzi a színpadról a zavaró halkságot. Mindemellett színészi alakítása is messze kiemeli őt a többiek közül: úgy ragadja meg Pillangó karakterét, hogy abban minden női önellentmondás világosan érzékelhető legyen. Könnyedén elhisszük neki, hogy a tapasztalatlanság egy pillanat alatt képes átfordulni mély bölcsességbe. Ám a józan ész őrzője igen illékony, hiszen egyedül a saját álomképünk az, amely képes értelmet adni az életnek. Ábrándjainkban azonban csupán saját ragaszkodásaink, vágyaink, jövőképeink manifesztálódnak, így szükségképpen is egyedül vagyunk a világon, és ennek felismerése az, ami tragédiához vezethet.

A kesernyés utóízű, ám vitathatatlanul őszinte végjáték tökéletesen kárpótolhat minket a kisebb aránytalanságokért és a Kelet-Nyugat szál alig észrevehető horderejéért. Maga az interpretáció ugyan nem a modern színház élképviselője, ugyanakkor olyan kortalanságot sugall, amely valóban univerzálissá és örök életűvé teszi a Pillangókisasszonyt. Elvégre a halálban mindig ott rejlik a halhatatlanság.


Békési Botond és Dézsi Fruzsina
Fotók: Nagy Attila
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése