,,Amit a színésznők megálmodtak és megvalósítottak, eljut a nézők szívéig” – Interjú Szily Nórával

Három színésznő, Fodor Annamária, Herczeg Adrienn és Járó Zsuzsa Kortalan kortárs címmel előadás-sorozatot hozott létre, amelynek a Mozsár Műhely ad otthont. Az estek első részében kortárs szerzők írásaira épülő performanszszerű előadást láthat a közönség, a második felvonásban pedig Szily Nóra talkshowját – a szereplőkkel és egy meghívott vendéggel. A tavaly december óta havonta tartott esteken eddig Szabó T. Anna, Dragomán György, Péterfy-Novák Éva, Szentesi Éva, Závada Pál, Tóth Kriszta, Szücs Zoltán, Bodor Johanna, Bereményi Géza, valamint Madonna, Maria Geronazzo, Teréz anya és civilek, rajongók írásait dolgozták fel. Az évad utolsó, május 21-én 19.30-kor kezdődő előadásának szerzői Cserna Szabó András, Dragomán György, Nádas Péter és Szücs Zoltán lesznek, a téma az örökség, a vendég pedig Udvaros Dorottya lesz. Az est kapcsán Szily Nórával beszélgettünk. 

Az előadás második része hogyan kapcsolódik az elsőhöz?

Az első részben elhangzó kortárs szövegeket mindig egy adott témára fűzik fel a szereplők. Az én megtisztelő feladatom – amiben egyébként lubickolok –, hogy az est hívószava mentén beszélgessek a három színésznővel, Annamáriával, Adriennel, Zsuzsával és egy meghívott vendéggel, akinek biztosan vannak inspiráló gondolatai, történetei a kiválasztott téma kapcsán. Például a megszállottságról Novák Péterrel, a nyersanyagról mint témáról Herendi Gáborral gondolkodtunk együtt. Az örökség kapcsán Udvaros Dorottya lesz a vendég – nagyon boldog vagyok, hogy elfogadta a meghívásunkat! Mindig együtt nézzük meg az első felvonást, a talkshowban ezért nyilván szóba kerülnek érintőlegesen a látottak élményei, de nem a játékot beszéljük ki, hanem ugyanazon hívószó kapcsán asszociálgatunk, szabad beszélgetés formájában tovább visszük a témát, amit én tartok kézben – vagy inkább „ívben”. 



Belőled mit hív elő az örökség szó?

Eszembe jutnak a felmenőim – vajon mit hozunk magunkkal tudatosan vagy épp öntudatlanul? Bevillan a felelősség, a tehetség, és hogy mindaz, amit kaptunk, lehet áldás és teher egyben. Az örökség gyökereket, ugyanakkor kötelezvényt is jelent. A szó inkább lélektani szempontból kelt bennem asszociációkat, elsősorban nem az anyagi értelemben vett hagyatékra gondolok. Amikor eljátszottam magamban az estünk hívószavával, többek között arra jutottam, hogy Udvaros Dorottyánál is biztosan meghatározó az anyai örökség, hiszen egy színésznő lányaként nőtt fel. Láttam az önálló estjét, ami szintén inspirációt jelent a beszélgetéshez. Érdekel, vajon ő hogy látja, miben ad szabadságot vagy éppen korlátokat, és mennyiben állít határozottan egy kijelölt útra az, amit otthonról hozunk. Vajon sorskönyvi parancsokat teljesít-e az ember? Nemcsak a genetika okán, hanem azért is, mert továbbviszi a szülei, nagyszülei mintáit. Mit adhat az örökség és vajon mit nehezít, vagy épp mitől foszthat meg? Milyen traumákat hordozhatunk és milyen pluszokat? Az örökségünkből sok minden felsejlik az életünkben, a jelenünkben is. 

Interaktív a beszélgetés? A közönség is kérdezhet?

Nem, de bízom benne, hogy a nézőkben felmerülő kérdések többségét fölteszem, őket is igyekszem képviselni. A kortárs szövegek önmagukban is nagyon erősek, hiszen sűrítmények egy-egy szerző életéből, fantáziájából, a lányok játéka is hihetetlenül inspiráló, utána a beszélgetésben még tovább boncolgatjuk a témát – ebben reményeim szerint ,,csak” nézőként is jó elmerülni. Sokféle impulzust tartalmazó, színes gomolygásnak érzem az esteket, nagyon fel szokták tölteni a lelkemet fénnyel, és ahogy a nézők szemében látom, az övéket is. Biztos vagyok benne, hogy mindenki visz magával egy elraktározható lenyomatot – nyilván azt, ami őt leginkább megszólítja, megrázza vagy épp megnevetteti. 

Hogy látod, a színésznők is lubickolnak ebben a produkcióban?

Azt látom, hogy számukra ez az egyéni alkotás szabadságát jelenti. Ők választják ki a szövegeket, együtt állítják színpadra, megfogalmazzák magukat a szövegeken keresztül. Az írásokat nem felolvassák, hanem performanszszerű előadásba foglalják, van, amikor dalra fakadnak közben, hallhatunk zenei betéteket is. A kőszínházi léttel szemben, ahol az igazgató, a rendező választ darabot és oszt szerepet, itt a színészetükön túlmutatva tudnak megjelenni. Számomra külön érdekes a köztük működő kémia, ahogy a három nagyon különböző karakter egységesül az első negyvenöt percben. A talkshowban is megmutatkozik a személyiségük különbözősége, de ott kiléptetem őket a színészi szerepükből, hiszen akkor már beszélgetőtársak, és természetesen ők is kérdezhetnek a vendégtől. Minden eddigi esten azt tapasztaltam, hogy ez az újszerűség, amit ők kitaláltak, megálmodtak és megvalósítottak, eljut a nézők szívéig… 

L. Horváth Katalin

Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése