Elmondani az elmondhatatlant


Úgy tűnik, hogy az Orlai Produkciós Iroda nem tud hibázni monodrámák tekintetében, Nagy Dániel Viktor a Leszámolás velemben ugyanis úgy dolgoz fel egy újabb tabutémát, mégpedig homoszexualitást, hogy érezzük: a darab minden perce végtelenül őszinte. 

A cím csalóka és szabadon értelmezhető. A kulcsfigura Eddy, ő az, aki sorra leszámol múltjának fontos szereplőivel – természetesen képletesen. Fájdalmas folyamat ez, mégis szükséges ahhoz, hogy a fiú új életet tudjon kezdeni, hiszen nem hallgatással és felejtéssel lehet továbblépni, hanem belátással. 



Éduard Louis önéletrajzi regényét, a Leszámolás Eddyvelt Rába Roland, a rendező és Zöldi Gergely együttes erővel adaptálta színpadra, az eredmény pedig maga a nyers valóság. A történet a mélyszegénységből indul, ahol még kirekesztőbben bánnak a homoszexuálisokkal, mint az egyébként is kevéssé elfogadó világunkban. Hiába, egyesek szerint a szerepek eleve ki vannak osztva, és szégyen, sőt, gyalázat azt megkérdőjelezni. Eddy megaláztatások sorozatát éli át, azért, hogy önmaga lehessen, egyik traumából a másikba botladozik, miközben pontosan tudja, hogy csak akkor érhet véget kálváriája, ha megtagad mindent, amihez természetes kötelék fűzi. A kérdés már csak az, hogyha meg is van a felismerés, akkor merre tovább?

Eddy családja és közvetlen környezete kartonrajzokon jelenik meg (látvány: Bánki Róza). A felidézett figurák groteszkek, elborzasztóak, mert egy szűrőn keresztül mutatják be a valóságot – egy kirekesztett, meghurcoltatott szem szűrőjén át. Már a kimunkáltságon is látszik, hogy mindez a képzelet realitásra rímelő játéka: a gyerekrajzokhoz hasonlatos alakok épp úgy boldogtalanságra predesztináltak, akárcsak Eddy, a „pinás.” Olyan miliő ez, ahol mindenki a saját, egyszemélyes nyomorúságában fetreng, ám szerencsére mindig akad valaki, akin ki lehet tölteni a be nem vallott öngyűlöletet. Nem egy klasszikus történetről van tehát szó, amelyben kihasználnak egy gyermeket, hanem éppen az ellentétéről: a teljes elhanyagolásról.

Nagy Viktor Dániel hiteles, felesleges allűrök nélkül, a lehető legpuritánabban adja át Eddy gondolatait. A felkavaró események iránti érzelemmentesség az, ami megdöbbenti a nézőt, ettől látjuk be, hogy a tragédia már megtörtént: fiú elfogadta a sorsát és ezt a bánásmódot. A darab egyszerre provokatív és végtelenül ártatlan, az egyik pillanatban talán túl harsánynak érezzük, míg a másikban legszívesebben rákiáltanánk Eddy-re, hogy beszélj hangosabban, észre kell vennie mindenkinek, hogy te is értékes vagy. Szerencsére ehhez a jóleső ambivalenciához nem társul semmiféle erőltetett szentimentalizmus, az érzelmek már-már tárgyiasítva jelennek meg, tovább emelve az előadás egyébként is kiforrott szimbolikáját. Ennek központi eleme természetesen a rajzokon is markánsan megjelenő szexualitás: az anya méhe kiemelhető, az apának büszke szerszáma az elsődleges ismertetőjegye, és még sorolhatnánk. Ám a szexualitás jegyei Eddy révén átírhatóvá válnak – átírhatóvá, de nem kijavíthatóvá. Ahogyan nem tud ő sem megváltozni,  családtagjai éppúgy képtelenek kiszakadni saját primitivizmusukból. És míg a történettel Eddy teljes erejével ellöki magától környezetét, addig a zárójelenetben Nagy Dániel Viktor mégis közelebb hozza múltjának szereplőit, hiszen ezen a fájdalmas úton mind együtt lettek azzá, amik.

A darab a könyv megjelenéséhez fűzött kommentárral zárul. A meleg fiát megvető apa több példányban is megveszi a könyvet, az anya, aki a maga állatias, ösztönös szintjén védte gyermekét, azt állítja, a könyv tartalma hazugság. A rövid kommentár szabadon értelmezhető. Az anya és az apa annyira megváltoztak volna, hogy felcserélték a szerepeket gyermekük elfogadásában? Vagy az anya sosem volt igazán hajlandó tisztán látni Eddy-t és még most is tagad, míg az apa belátja, hogy ami történt, megtörtént és örülni tud annak, hogy a kicsit sem tökös fiából is lett valaki? Vagy az apa csak a sikert látja, Eddy-t nem, míg az anya mindannyiuk érdekében kendőzné inkább az igazságot? Félünk megválaszolni a kérdéseket.



Amíg Eddy összepakolja családját a színpadon, a Daft Punk: Something about us című dala szól.

It might not be the right time
I might not be the right one
But there's something about us I want to say
Cause there's something between us anyway

Pataki Anett
Fotó: Fegyverneky Sándor
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése