Ahol a tibeti vallás és a nemzetszocializmus találkozik

Idén tavasszal tűzte műsorra a Belvárosi Színház A hullaégetőt. A plakáton sárga szemű, fekete macska. És valóban, a színpadon megjelennek halottak, macska és még egy krematórium is. A történet a haláltáborok gázkamráinak előzménye, egy családi tragédia, és egy személyes történet arról, hogyan alakul át az emberben az emberség fogalma. Az egyedülálló előadás a győri Vaskakas Bábszínház és a budapesti Orlai Produkciós Iroda közreműködésével jött létre.

A darab groteszk. A groteszk a félelmetes, torz elemek keveredése a kedves, vagy komikus elemekkel. A szó az olasz grotta ’barlang’ szóból ered. A színpad pedig olyan sötét, mintha valóban egy barlang mélyén lennénk. A sötétség a kor és az ideológia velejárója. A darab 1938-39-ben játszódik, Csehszlovákia német megszállása idején Prágában. A főszereplő Karle Kopfrkingl egy krematóriumban dolgozó kisember, aki az orosz hősökkel ellentétben elégedett. Büszke a családjára, és különös módon szereti a munkáját. Egy emberi test 75 perc alatt teljesen elég a krematóriumban. Ez a darab ennél is kevesebb idő alatt mutatja meg, hogyan jut egy alapvetően jóhiszemű ember a pokolba. 

Kopfrkingl-t Gálvölgyi János alakítja, akinek közel 40 éves álma volt eljátszani a szerepet. Ladislav Fuks azonos című regényéből 1969-ben készítettek csehszlovák filmet, Kopfrkingl karakterét Gálvölgyi szinkronizálta magyarra. Bár a darab nem monodráma, egyértelműen ő viszi a hátán az előadást. Az est házigazdájaként narrál, a körülötte zajló történéseket pedig a hozzá fűződő viszonyuk alapján ítéljük jónak vagy rossznak. Kopfrkingl nem akar semmit, nem akar másokat bántani, humánus és naiv természet, de a körülmények kényszere alatt rossz döntéseket hoz. Mindig van választási lehetősége, ám minden elhatározásával egyre mélyebbre süllyed, holott éppen a süllyesztőt akarja megúszni. Csak próbál túlélni, de ennek ára a saját embersége.



Pelsőczy Réka rendezésének legmeghatározóbb eleme az, hogy Gálvölgyin és a náciszimpatizáns Willit alakító Schruff Milánon kívül minden karakter hatalmas bábfejet visel. Az arckifejezések egykedvűek, de a cselekmény előrehaladtával egyre riadtabbnak tűnnek. A színészek (Szúkenyik Tamás, Ujvári Janka, Ragán Edit, Gergely Rozália, Bora Levente) arcának takarása miatt nagy hangsúlyt kap a testük és a kézzel való gesztikuláció. A politikából keveset értő kisfiú hanyag vállrándításai, a kamaszlány félig gyermeki, félig kacér mozdulatai és az aggódó feleség kéztördelése arcjáték nélkül is sokat elárulnak a karakterekről.

A sötét színpadra vetülő kevés, éles fény rémisztővé vagy rémültté varázsolja a groteszk maszkokat. Az embereken kívül szerepet kap egy bábmacska is a darabban, mozgatása külön bábmestert igényel. A sötét környezetben, ahol az emberek mind fekete ruhát viselnek, Felhőcske, a macska rikítóan fehér. Kívülállónak érezzük őt ebben az őrült világban, ahol emberek más emberek ellen fordulnak. A báb mozgatása olyan részletes és pontos, hogy tökéletesen másolja az élő macskák jellemző mozdulatait: hátdomborítást, játékot, ölbe ugrást.

Wass Albert: Elvész a nyom című regényének egy része ugyanekkor ugyanitt játszódik, megmutatva, milyen nehéz zsidóként túlélni a náci megszállás közeledtével. A hullaégető hitelesen és mélyen mutatja meg a kort egyetlen ember szemszögéből. Az eredeti történetben Kopfrkingl és Willi egy idősek, míg a darabban a két színész közti különbség nyilvánvaló. Ez jól reprezentálja a mai sztereotípiákat, miszerint a fiatalok radikalizálódnak, az idősek pedig megtéveszthetőek, könnyen befolyásolhatóak a politikában. 

A hullaégető szóhasználata arról árulkodik, hogy Kopfrkingl különleges módon áll a halálhoz. A krematórium a „haláltemplom”, ahol minden a pontos „halálmenetrend” szerint működik. A munkától otthon is nehezen szakad el, szeretett feleségét „a mennyei” megnevezéssel illeti, Zinácska, a lánya pedig, ha szőke lenne, olyan lenne, akár egy angyal. A krematórium hatékonysága maga a kegyelet. Minél gyorsabban éget el, annál hamarabb szabadul fel a test. Ahogy a tibetiek mondják, a lélek nem kerül az urnába, hanem felszabadul. Kopfrkingl a darab elején még a pontyot sem képes maga megölni, ám a végén azt akarja, hogy a családja a lehető legkevesebbet szenvedjen – és ezzel párhuzamosan ő maga az, aki átvállalja a kínokat. Nincs emberség. Nincs bocsánat.

Pataki Anett
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése