Évadot hirdet a Mozsár Műhely

Összművészeti szürreális utazás, póthaj stikli, sorsok és szerelmek – néhány hívószó a Mozsár Műhely 2017/2018-as évadának előadásaiból. A fiatal játszóhely színpadán olyan elismert előadókkal találkozhat majd a közönség, mint Bakonyi Alexa, Borbély Alexandra, Döbrösi Laura, Egri Kati, Egri Márta, Epres Attila, Lázár Kati, Mohai Tamás, Orosz Ákos, vagy Ullmann Mónika. Mindemellett az évad folyamán az Orlai Produkciós Iroda Élet.történetek.hu előadásai is a Mozsár Műhely színpadán lesznek láthatók.

“Színház újragondolva” szlogennel nyitotta meg kapuit a Pesti Broadway forgatagában a Mozsár Műhely 2016 őszén. Azóta olyan darabokkal örvendeztették meg a közönséget, mint a fiatalos Karnyóné Barna Zsombor, Feczesin Kristóf és Szántó Balázs szereplésével, a 100 szóban a Város Nagy Dániel Viktor és Szilágyi Csenge páros stand-up előadásában, vagy éppen a valódi művészeti cross-over, a Trió, amelyben olyan ismert zenészek lépnek színpadra, mint Rohmann Ditta, Gazda Bence és Tallián Marianne. A nagysikerű előadások a második évadban is láthatók lesznek a Mozsár Műhelyben. 

Előadássorozatok 

A Mozsár Műhely két közkedvelt előadássorozata a második évadban is folytatódik. A Beszélő Levelek fellépői ismét beavatják a nézőket híres emberek, történelmi személyek, és ismert művészek levelezésébe. A fellépők hónapról hónapra változnak, az évadnyitó, októberi előadáson a levelek interpretálói Epres Attila, Fülöp Tamás, Grisnik Petra, Hámori Gabriella, Mihályi Győző és Vecsei H. Miklós lesznek. 

A Kortalan Kortárs sorozat három színésznő, Fodor Annamária, Járó Zsuzsa, és Herczeg Adrienn kezdeményezéseként jött létre. Az előadások során olyan kortárs magyar szövegeket visznek színpadra, amelyek egyébként talán sosem kerülnének így „terítékre”. Esszéket, novellákat, tárcákat mondanak, énekelnek, sírnak és nevetnek, miközben a képzőművészet, a film és a zene is megjelenik az esteken. Minden előadás más tematika köré épül, így mindegyiket csak egyetlen egyszer adják elő a művészek. Az októberi első előadás hívószavai: Bilincs/Szabadság.



Bemutatók

Az Orlai Produkciós Iroda Élet.történetek.hu címmel mutatja be a Lengyel Nagy Anna történeteiből készült előadássorozatot. A bemutatott különféle sorsokat, a hétköznapi emberek egyéni, mégis különleges, mindannyiunkhoz szóló igaz történeteit Pelsőczy Réka vezetésével színész-rendező párosok állítják színpadra. 2017. október 19-én Egri Kati és Egri Márta előadásában, Cseh Judit rendezésében mutatják be a sorozat első darabját A nővérek – Levél Apámhoz! címmel, majd 2017. október 28-án a Pira Bella című előadást Ullmann Mónika és Borbély Alexandra előadásában láthatják a nézők, a rendező Szabó Máté. 

2017. december 31-én mutatják be a Szerelmesék című darabot az Aranyéletből már ismert Döbrösi Laura, valamint Bakonyi Alexa és Mohai Tamás szereplésében. Mikó Csaba író, dramaturg parafrázisa Nyáry Krisztián könyvei alapján született.

2018 áprilisában a Mozsár Műhelyben kerül bemutatásra a Vígszínház színésze, Orosz Ákos első rendezése Biljarszki Maxim médiaművésszel karöltve E.T.A. Hoffmann A homokember című kisregénye alapján. Az egyedi adaptáció egy misztikus audiovizuális utazásra invitája a nézőket, mely a színház és a video projekció szimbiózisa által születik meg.

Az évad végén a KV Társulat mutatja be a Terike és Irén című előadást Markó Róbert rendezésében. A megtörtént esetet feldolgozó darabban két középkorú hölgy magát kormányhivatali alkalmazottnak kiadva póthajakat akar kicsalni büntetés fejében egy belvárosi fodrászszalon vezetőjétől. „Látleletet adhatunk a mai Magyarországról, a nők helyzetéről, ugyanakkor a női nem univerzális vágyairól, a kis- és nagyszerűség kontrasztjában rejlő humor maximális kihasználásával.” – vallják az alkotók. 

„A Mozsár Műhely második évadában tovább járunk a tavaly megkezdett úton.” – mondja Megyeri Léna, a Mozsár Műhely produkciós vezetője – „Idén is lehetőséget adunk fiatal alkotóknak a bemutatkozásra, valamint már jól ismert művészek új területeken próbálhatják ki magukat. A nézők szempontjából ez azt jelenti, hogy továbbra is színes, különleges produkciókra számíthatnak nálunk, hiszen idén is újragondoljuk a színház megszokott kereteit és formáit”.
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése