Maléter


És akkor beültünk a Katona József Színház Sufnijába, egy kisméretű, enyhén emelkedő nézőtérrel beépített színházterembe. A fények egyre halványabbak, az arcunk és a helyünk éppen csakhogy félhomályban van. A színpadon lent egy kis fiókos éjjeliszekrény, mellette egy karosszék. Az asztalka fölé egy burás lámpa hajlik, a szekrényen magán pedig egy gyógyszeres dobozka, egy bögre ital, cigaretta és egyéb tárgyak. Például egy fénykép egy férfiról. A férfiról. Itt vagyunk a ˝valós”nappaliban.

Felcsendül egy az ötvenes évekből ismert (feltehetőleg amerikai) sláger, korabeli ruhában, kötött kardigánban és szemüvegben”belépett˝a monodráma előadója, Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith – pontosabban az ő gondolatait, érzéseit, a vele készített interjúban elhangzott mondatait tolmácsoló Szamosi Zsófia. A mese elkezdődött

A a PanoDráma által Lengyel Anna rendezésében bemutatott Pali című előadásban egészen új odalát mutatta meg nekünk Szamosi. Kezét tördelő, az emlékeiből és azok által élő, szellemileg friss özvegyasszony történetét egyszerűen, túlzás és mindenféle színészi manír nélkül mesélte el a nézőknek. Oly módon, mint ahogyan a nagymama mesél a karosszék előtti szőnyegpadlón üldögélő unokáinak. A színésznő olykor túlságosan is egyszerűen, Gyenes Judihtot egy-egy pillanatra elfeledve, ˝emberként” beszélte el megismerkedésüket Maléter Pál katonatiszttel, a házasságukat, az ’56-os eseményeket, a meghurcoltatást, az 1958-as kivégzést és későbbi exhumálását. Szót ejtett arról is, hogyan látogatta meg és látogatja ma is az újratemetés következtében új sírhellyel rendelkező férjét a temetőben.



Mesélt. Mesélt arról, milyen érzés volt egy újságcikkből értesülni férje haláláról. Mesélt arról, férje miatt hogyan és miként keresték, zaklatták azokban az időkben. Mesélt ülve, mesélt állva, mesélt olykor élesen felkiáltva és nagyon csendesen is. Aszerint, hogy Szamosi éppen mennyire engedte a ma is élő özv. Maléter Pálné visszaemlékezéseit ˝átfolyatni” saját magán. Néha kérdezett is minket. Beszélgetni próbált velünk. Beszélgetni próbált valakivel az emlékért, a férjéért, a forradalomért – önmagáért.

A forradalom 50. évfordulója alkalmából bemutatott darab szövegkönyvét hosszú és alapos kutatómunka előzte meg. A legfontosabb ˝forrás” magával a Gyenes Judithtal készített interjú volt, amelynek szövegét három dramaturg, Garai Judit, Hárs Anna és Merényi Anna alkalmazta színpadra.

Kiosztott korabeli fényképek, amelyek javarészt a Maléter házaspárról készültek; vetített szobabelsők háttérben; korabeli slágerek bejátszása; feszült hallgatás – mind-mind a néző segítségére volt a közös emlékezésben. Csupán az előadás végén huny ki teljesen a színésznőt megvilágító reflektor fénye. A mesének vége van. De csak egy kis időre, hiszen a PanoDráma-féle Gyenes kezében ott lóg az éppen hamvadó cigarettavég.

Noha a közönség nagy része, és maga Szamosi Zsófia is csak ˝hírből”, képek alapján, elmesélésekből, írásokból ismerheti a 1956-os magyar forradalom és szabadságharc dicsőséges és véres pillanatait, az emlékezés, az emlék közös. Akarva, akaratlanul, de közössé válik, fontos lesz. Aki saját tapasztalatként megosztja, a kimondás, a ˝szó”által megtisztulhat a lelke. Amiképpen történhetett ez a közönség soraiban ülő, halkan zokogó nővel is. Aki pedig csupán meghallgatja – nos, gazdagabb lett egy történettel. Egy olyan történettel, amelynek részleteit úgy képzeli el, úgy teszi magáévá, ahogyan akarja. Közönségként, hallgatóként léptünk be, ám – ha csak egy pár perc erejéig – ˝emlékközösséget” alkotva léptünk ki az utcára. Az előadás végére lett egy saját Maléter Pál-képünk. Maléter Pál, aki önként a forradalmárok mellé állt, velük harcolt, értük tárgyalt – és értük halt meg elfogatását követően. És lett egy (újabb) ’56-os képünk, emlékfoszlányunk. Más által megkapott, de a miénk.

Németh Fruzsina Lilla
Fotó: Puskel Zsolt
Share on Google Plus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése